A vágy titokzatos tárgya szőrös

.konyvesblog. | 2015. május 13. |

 

b1354135.JPG

Nádasdy Ádám melegségről, melegekről szóló tárcáit 2014-ben közölte az Élet és irodalom. A tárcák mellé Nádasdy számos régebbi, témába vágó írását is beválogatta, és az összegyűjtött írásokból lett A vastagbőrű mimóza című kötet. A kötetben helyet kapott többek közt néhány filmkritika, egy interjú és a 2009-es Melegfesztiválon elhangzott megnyitóbeszéd, és megidéződött Ginsberg, Shakespeare, Derek Jarman szelleme. Nádasdy mindig kimondja, amit gondol, az olvasó pedig hol lelkesen bólogat, hogy meg fülig pirulva tekinget körbe a villamospótlón, hogy kiderítse, hányan hallották, ahogy egy-egy oldalt olvasva hangosan felnevet. (Sokan.)

Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza - Írások melegekről, melegségről

Magvető, 2015, 168 oldal, 2690 HUF

 

Nádasdy nagy szerelmi író. A tárgyban fájdalmasan sokat tud és fájdalmasan sokat nem tud. E kettő föltételezi egymást. „Olyan nincs, hogy döngicsélés van meg zümmögés, és az nem jelent semmit.” *** Egyszer, már több, mint harminc éve, voltam Berlinben (Nyugat-Berlinben) egy meleg irodalmi fölolvasáson. Azt reméltem, érdekes lesz, de annyi történt csak, hogy a (közepes vagy dilettáns) szövegekben a sie helyett er állt, az ő helyett ő, s ezt önmagában érdektelennek gondoltam. *** Ezek a magyar ő-k azonban kiélesítik a szövegeket. Mert kiélesítik az életünket. Nádasdy írásai nem egy részhalmazról szólnak, mondjuk, bátran, ez sem volna kevés, ez az emancipációs harc, de nem okvetlenül az irodalomra tartozó ügy (megjegyezvén, hogy nem tudom pontosan, és azt hiszem, nem is tudható, mi tartozik oda, mi nem), hanem rólunk, mindenkiről szólnak. És valóban bátran, de ez a bátorság nem az ő-kből következik, hanem részint a szerző nagyságából, részint a... hát azt hiszem, a szerelemből. *** Hová máshová, mint egy fülszövegbe írhatnám: Nagy szerző nagy szerelmes könyve. Róla meg még azt: A lélek, a test, a nyelv mérnöke. 

Esterházy Péter 

Olvass bele a kötetbe!

139436938 by konyvesblog

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!