Stieg Larsson: A tetovált lány, fordította: Péteri Vanda
Animus Kiadó, 2009, 576 oldal, 3490 Ft
Kétségtelen, hogy A tetovált lány hírnevéhez, sikeréhez hozzájárult a háttértörténete: posztumusz adták ki, szerzője, Stieg Larsson svéd újságíró ugyanis halála előtt csak kevéssel kezdte a kiadását szervezni. (A kiadó és a szerző levélváltása a Skandináv Ház oldalán olvasható, köszönet a linkért Statlernek.) Larsson ötvenévesen szívrohamot kapott, és amikor megjelentették a könyveket, azok sorra nyerték a díjakat, A tetovált lány Üvegkulcs-díjat és a legjobb skandináv kriminek járó díjat kapta meg, a második rész (A lány, aki a tűzzel játszik) meg a legjobb svéd kriminek járó díjat, de angolul csak most januárban jött ki, úgyhogy egy-kettőt még bezsebelhet.
A tetovált lány (eredeti címén: Férfiak, akik gyűlölik a nőket, ezt az angol fordításban cserélték ki A lány a sárkányos tetoválással címre) az Animus remek skandinávkrimi-sorozatába illeszkedik, bár a borítója nem igazodik azokhoz, de ez nem is baj. Induljunk el a borítóból: a Millennium egy politikai tényfeltáró havilap, az egyik főhős, Mikael Blomkvist az egyik tulajdonosa és vezető újságírója, a tetovált lány pedig a másik főszereplő, Lisbeth Salander, egy huszonéves, erősen antiszociális lány, aki egy biztonsági cégnél dolgozik adatgyűjtőként. Blomkvist éppen rossz passzban van, mert megvezették egy cikkel, és elvesztette a sajtópert, a lányt pedig azzal bízza meg egy öreg, visszavonult iparmágnás, Henrik Vanger, hogy derítsen ki mindent az újságíróról. Meg akarja ugyanis bízni azzal, hogy abban az egy évben, amíg a fiaskó miatt úgysem dolgozik, írja meg a Vanger család történetét. Ez azonban csak a fedősztori, valójában azt szeretné, hogy még egyszer, utoljára valaki próbálja meg kideríteni, mi történt a hatvanas években unokahúgával: a lány nyomtalanul eltűnt a szigetről, ahol a család él (egy klasszikus "bezárt szoba"-szcenáróban, a szigetre vezető egyetlen híd ugyanis egy teherautóbaleset miatt le volt zárva, és csónak sem hiányzott később a szigetről), az öreg pedig azóta meg van győződve róla, hogy megölték, ráadásul valamelyik családtag.
Valahol a Háború és békéhez hasonlították a trilógiát, ami annyiban találó is, hogy a sztori szinte végeláthatatlanul hömpölyög, néha az az ember érzése, hogy egy kicsivel több szerkesztés nem ártott volna. A fő történet például gyakorlatilag beékelődik a Millennium magazin sokkal kevésbé érdekes - igaz, azt sem mondom, hogy teljesen érdektelen - tényfeltáró küzdelmébe Hans-Erik Wennerström milliárdossal, aki ellen Blomkvist az elején sajtópert vesztett. Így az a hülye helyzet áll elő, hogy a már rég kiderült, mi a Vanger-rejtély megoldása, amikor még jó nyolcvan oldal hátra van a regényből. De mégis pár nap alatt lehet végezni a könyvvel, mert annak ellenére, hogy a kritikusok biztosan nem használják majd vele kapcsolatban a krimik mindent vivő jelzőjét, ti. hogy szikár, húzza magával az embert, aki közben rájöhet, hogy valójában nem is csak az érdekli, ki ölte meg Harriett Vangert, hanem az is, hogyan megy el esténként Blomkvist vásárolni, milyen viszonyban van a biztonsági cég főnöke - akinek ezen túl persze semmi szerep nem jut a sztoriban - Lisbethtel, illetve mi lesz a szerencsétlen Millenniummal, elpártolnak-e tőle a hirdetők vagy nem. Ha nyárig megjelenik magyarul a második kötet, és a V.Á.L.S.Á.G. lehetővé teszi a nyaralást, biztosan becsomagolom a fürdőgatya mellé.
