A Fekete Párduc filmadaptáció meglehetős sikere mindenhol ráirányította a figyelmet az afrofuturizmus jelenségre, így sokkal szélesebb közönség is megismerhette ezt a sajátosan egyedi esztétikai irányzatot. Jelentősebb képviselői azonban nem elsősorban a filmiparból kerülnek ki, hanem a kortárs spekulatív fikció területéről. Octavia E. Butler klasszikusa után most Nnedi Okorafor A halálmegvető című meghatározó regénye is elérhetővé vált magyar nyelven, így aki szeretne közelebbről is megismerkedni az afrofuturizmussal, vagy éppen csak belekóstolni a stílusirányzatba, bátran elkezdheti a barátkozást.  

Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Fordította: Ballai Mária, Agave Könyvek, 2019, 453 oldal, 4980 HUF

 

Kezdjük máris egy fogalmi tisztázással. Mi is az afrofuturizmus? Nem pusztán az afrikai környezetben játszódó sci-fi vagy fantasy művek gyűjtőneve, bár egyszerű lenne csak ennyivel letudni az egészet. Egy olyan kulturális identitást meghatározó irányzat, amely Afrika, az afrikai diaszpóra túlélésével, jövőjével és futurisztikus technológiával ápolt kapcsolatával foglalkozik. Egyszerre tudomány- és történelemfilozófia, valamint művészeti, esztétikai irányzat, amelyben fontos szerep jut ugyan a tradicionálisan Afrikához köthető vizuális elemeknek, általánosságban mégis sokat foglalkozik társadalmi, kulturális kérdésekkel és problémákkal. 

A halálmegvető is jól megfeleltethető ezeknek a kritériumoknak. A könyv valahol Szudán területén mutatja be egy pusztító világégés utáni Afrika kegyetlen mindennapjait. A rengeteg áldozatot követelő okeke és nuru törzsek közötti háború során erőszakban fogan Onyesonwu. Neve jelentése „ki fél a haláltól?”, ez a tartalmi töltet pedig nem csupán a karakter tételmondata lesz, hanem szépen végighúzódik a különös narratív megoldásokat is tartogató történet egészén. Mivel a két törzs közötti erőszakos közösülés szülötte, egyik törzs sem ismeri el saját tagjaként, mindenhol és minden értelemben kitaszítottnak számít. 

„Ha valaki nem átlagos, az azt jelenti, hogy az átlagos embereket kell szolgálnia. És ha erre nem hajlandó, gyűlölni fogják… És az átlagos emberek gyakran akkor is gyűlölködnek, ha valaki csakugyan őket szolgálja.”

Édesanyja azonban sikeresen menedékre lel Jwahirban, ahol gyermek- és fiatalkorát tölti. A rengeteg megpróbáltatás mellett próbál a település rendes lakója lenni. Felveszi a helyi szokásokat, így tizenegy éves korában ő is átesik a lányokat érintő csonkításos szertartáson. Egy furcsa eset döbbenti rá, hogy varázserővel rendelkezik, ezért felkeresi a helyi varázslót, hogy fogadja tanítványává. Az öreg mester végül Onye állhatatosságán és erőszakosságán túl meglátja a benne lakozó felfoghatatlan erőt is, ami végül meggyőzi, hogy érdemes a tanításaira. Mert lehetséges, hogy pont Onyesonwu az, akit a Nagy Könyv próféciája megjövendölt, és ő lehet az a kiválasztott, aki véget vet a két törzs közötti háborúskodásnak. 

A könyv nyitánya már egyből meglehetősen letaglózó és megrendítő, így az érzékenyebb olvasók csak elővigyázatosság és felkészültség után vegyék kézbe, mert nem egy egyszerű felnövéstörténet részesei lesznek. A fegyverként használt, militarizált nemi erőszak hosszan taglalt leírásai nem csupán a hatásvadász sokkeffektus miatt kerülhettek be a regénybe. Sajnos nemcsak a cselekmény szerves képezik ezek a jelenetek, de ráirányítják a figyelmet arra is, hogy a világ egy másik részén mindez korántsem fantazmagória, hanem a kendőzetlen valóság része. A naturalista ábrázolásmód a mindennapos borzalmak tényszerű, szinte szenvtelen bemutatására szolgál akkor is, amikor a fiatal lányok érthetetlen, de a hagyományokhoz hű nemi megcsonkításáról van szó. Onyesonwunak pedig még csak nem is lenne kötelező átesni a szertartáson, de az ősi szokások és a progresszív gondolkodásmód közt feszülő éles ellentétek kiemelten fontos részei a könyvnek. 

„Milyen nagy mértékben korlátozza és kiveti magából a hagyomány azokat, akik nem átlagosak!”

A sztori egy klasszikus népmesei hagyományokra építő, a young adult irodalomra is jellemző felnövés- és megváltástörténet, annak szinte minden kötelező elemével. Adott egy jóslat, ami megváltoztathatja az addig ismert világ rendjét, és adott egy hős, aki egészen pontosan megfelel a próféciában felvázolt megváltó leírásának. Egy nagy varázsló segítségével kell felvérteznie magát azokkal a praktikákkal, amik segítik majd útján, amire természetesen egy szedett-vetett csapat is elkíséri, hogy próbatételek során keresztülérve beteljesítse sorsát és leszámoljon a kegyetlen gonosszal. A jól bejáratott, unalomig ismert formula mégis működőképes, az egzotikus, eredetmondákból is építkező, anakronizmusokkal és varázslattal teli világnak köszönhetően pedig sokáig kifejezetten érdekes is marad. 

„Amikor Ani kellőképp kipihente magát ahhoz, hogy megteremtse a napfényt, megfordult. Elborzadt attól, amit látott. Felegyenesedett; magas és kérlelhetetlenül dühös volt. Aztán benyúlt a csillagok közé, és lerántotta a napot a földre. Az okekék meghúzták magukat. Ani a napból ragadta ki a nurukat. Letette őket a földjére. A növények ezen a napon jöttek rá, hogy képesek virágba borulni. A fák megértették, hogy nagyobbra nőhetnek. És Ani átkot szórt az okekékre. „Rabszolgák” – mondta. Az új nap alatt romba dőlt az okekék legtöbb műve. Néhány még mindig fellelhető, ilyenek a számítógépek, a kütyük, az ég azon tárgyai, amelyek néha szólnak hozzánk. A nuruk a mai napig ujjal mutogatnak az okekékre, és rabszolgának nevezik őket, az okekéknek pedig fejet kell hajtaniuk a nuruk előtt. Ez a múlt.”

Onyesonwu erőteljes dühe szinte leugrik a papírról. A végletekig elszánt, dacos, céljaihoz állhatatosan ragaszkodó, hányattatott sorsú lány életében nemcsak a küldetése, hanem a társai is fontos szerepet töltenek be. Ám interakcióik, kapcsolatuk dinamikája sok esetben furcsának hathat: közel sem alkotnak ideális, összetartó kompániát. Ez a problémakör egyrészt a lázadó, lobbanékony, éretlen természetükből fakad, másfelől pedig abból, hogy a nemileg heterogén összetételű társaság életében, így a cselekményben is, központi szerep jut a leplezetlen szexualitásnak, azon belül is kiemelve annak női szemszögét, ami természetesen konfliktusok forrásává is válik. Nincsenek tipikus love story-k és túlromantizált kapcsolatok, de különös és realisztikus módon a szexista hangnem sem áll távol egyik féltől sem. 

Fontos, időszerű témákat boncolgat (habár a könyv eredetileg 2010-ben jelent meg), ezért minden fantasy-jellege mellett is inkább mutatja egy kollektív traumákat feldolgozó parabolisztikus regény képét, mintsem egy teljes értékű spekulatív irodalmi alkotásét. A karakterközpontú cselekményben a szereplők elég sokszor képesek jellemidegen (sőt, néha érthetetlen) módon viselkedni, a megjelenő világ háttere is megérne egy bővebb kifejtést, a varázslatok (zsuzsuk) működése sem mindig konzisztens, és egy ponton némileg meg is törik a cselekmény sodrása – igaz, akkor viszont a karakterek jellemfejlődésére koncentrál a picit hosszúra nyúlt epizód. 

A nigériai-amerikai, Nebula- és Hugo-díjas író (aki több Fekete Párduc képregény történetét is jegyzi) első, felnőtt közönségnek szánt nagyobb lélegzetvételű írása olyan hiánypótló megjelenés a magyar piacon, ami fontos témákat dolgoz fel egyedi szemszögből, leplezetlen brutalitással, ám sajnos sablonoktól és aránytévesztésektől sem mentes. De bármennyire is tűnjön fiataloknak szóló, belépő jellegű könyvnek, erősen kitolt ingerküszöb és türelem szükségeltetik hozzá a vérgőzösebb részletek miatt. A felvetett gondolatokon való szomorú elmerengés mégis megéri a befektetett energiát.

Szerző: Laki Péter