A Legyek Ura férfiregény

A Legyek Ura férfiregény

.konyvesblog. | 2014. szeptember 18. |

LotF1.jpgAz 1963-as Peter Brook-adaptáció

Legalábbis a Telegraph újságírója, és egy walesi professzor szerint. Bár a könyv az emberi természetről mesél, az újságíró szerint azzal, hogy egyetlen női főszereplője sincs, a történet inkább a férfiak természetéről árulkodik. Szerinte William Golding 60 évvel ezelőtt megjelent klasszikusa - mely az összes olyan százas listára felkerül, ahol a legjobb angol nyelvű regényeket gyűjtik egybe - félelmetes bepillantást kínál a férfielmébe.

  • A cardiffi egyetem gyermeki agresszió vizsgálatával foglalkozó fejlődéslélektan professzora, Stephanie van Goozen szerint a női hős hiányának az az oka, hogy egy ilyen könyvet kizárólag fiúkról lehet írni. Szerinte csecsemőkorban ugyan nincs jelentős érzelmi különbség a lányok és a fiúk között, ez 2-3 éves korban megváltozik. A lányok ilyen korban kezdenek önuralmat tanulni, és kicsit jobban szabályozni az érzelmeiket - képesek értelmezni az érzelmi jeleket, és érzékenyek az arckifejezésekre. A fiúk ugyanakkor stresszhelyzetben sokkal könnyebben adnak erőszakos választ. Vagyis sokkal kevésbé valószínű, hogy egy lánycsoport tűzné botokra a leölt malacok fejét.
  • Goozen szerint ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a lányok világosabban, tisztább fejjel gondolkodnak. Mivel szociálisan nem elfogadott, hogy egy lány verekedjen és harcoljon, ők sokkal összetettebb módon fejezik ki az agressziójukat. A professzor szerint, ha a Legyek ura egy lánycsoportról szólna, sokkal több lenne a pletykálkodás és a kiközösítés, mint a fizikai bántalmazás.
  • Ugyanakkor vannak olyan fiúk, akiknek kifejezéstárában egyáltalán nem kap szerepet a fizikai agresszió. Ilyen karakter a regényben az agressziót kerülő Simon, aki végül társai brutalitásának áldozata lesz.
  • A genderkülönbségek ellenére azonban, ha túlélésről van szó, a lányok is épp olyan intenzíven folyamodnak erőszakhoz, mint a fiúk, és ők is foggal-körömmel harcolnak. Goozen szerint, ha nincs más opció a túlélésre, egy lány is támadni fog, és ugyanolyan erőszakos lesz, mint egy fiú. A fő különbség az, hogy a lányoknak kell valamilyen kiváltó ok, hogy erőszakossá váljanak, míg a fiúknál erre nincs szükség.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.