10 dolog, amiért várjuk a Trónok harca negyedik évadát

.konyvesblog. | 2014. április 05. |

Game-of-Thrones-Viewers-Character-Season-Episode-Guide.jpgTíz hónapnyi feszült várakozás után a rajongók fellélegezhetnek, hiszen holnap este az amerikai HBO-n végre elkezdődik a Trónok harca negyedik évada! Azok, akik olvasták a könyveket, tudják, hogy a harmadik évad a harmadik könyvnek csupán körülbelül a feléig jutott el, így az új évad többnyire a Kardok vihara második felén alapul. Az előző széria végén talán minden eddiginél több cselekményszál maradt nyitva – összegyűjtöttük a legizgalmasabb kérdéseket, melyekre az új évadtól várunk választ. Spoilermentes összefoglaló következik, ami talán a könyvek ismerőinek is segít feleleveníteni a várható eseményeket.

1. Joffrey esküvője

A Kardok vihara többek között az esküvők könyve, hiszen három házasságkötésről is olvashatunk benne. A harmadik évadba ezek közül csak kettő, Sansa és Tyrion, illetve Edmure Tully és Roslin Frey esküvője fért bele. Bár Tyrionék lagzija sem volt semmi, a kettő közül a pálmát egyértelműen az utóbbi vitte: a Vörös Nászként elhíresült esküvő során ugyanis teljesen váratlanul lemészárolták a vőlegény teljes rokonságát, kiirtva ezzel a szimpatikus szereplők nem jelentéktelen részét, s egyben kiiktatva majdnem egy egész, addig kiemelten fontosnak tűnő cselekményszálat.

749724_GOT_HS_07.13.12_EP302_5965-1359138489556-A.jpgA Kardok vihara harmadik esküvője, Joffrey király és Margaery Tyrell násza azonban még előttünk áll, ezért a negyedik évad egyik legnagyobb kérdése, hogy vajon hogyan fog egybekelni minden idők leggonoszabb szőke hercege (immár királya) és a mindig lenge öltözetű égikerti lány. Az biztosnak tűnik, hogy a Lannister család nem fog spórolni a lagzin, így pompában nem lesz hiány (már alig várjuk a szebbnél szebb esküvői öltözeteket!) de hogy a szintén nem kispályás Tyrellek (élükön az előző évad egyik legérdekesebb karakterével, a Töviskirálynővel) mennyire fognak beleszólni az események folyásába, még nagy kérdés. Ahogyan az is az, hogyan fog majd viselkedni a vendégsereg, illetve Királyvár legtöbbször igencsak elégedetlen köznépe. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy végül a királyi esküvő is vérontásba torkollik majd, de ha nem is lesz így, Martint ismerve valamilyen meglepetésre, váratlan fordulatra biztosan számíthatunk.

2. A dorne-iak megérkezése

Eddig még csak utalások történtek a Hét Királyság egyik legnagyobb családjára, a dorne-i Martellekre – most végre meg is ismerkedhetünk velük, hiszen a királyi esküvőre ők is hivatalosak. Amit eddig tudunk róluk, hogy ők az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező család, akik az öt király háborújában semlegesek maradtak. Azt is sejteni lehet, hogy van valamilyen régi sérelmük a Lannisterekkel kapcsolatban – ezért volt zseniális húzás Tyriontól, hogy unokahúgát, Myrcellát a legfiatalabb Martell herceg jegyeseként elküldte Dorne-ba, biztosítva ezzel a két család közti békét és szövetséget. Kérdés, hogy vajon a látogatás problémamentesen fog-e lezajlani, vagy előjönnek a régi ellentétek, esetleg éppen az esküvőn? Egy biztos: a Martellek új színt, és még több feszültséget hoznak majd a sorozatba!

3. Jaime új helyzete

A könyvtől eltérően, ahol Jaime csak az esküvő után érkezik Királyvárba, a sorozatban a hazatérés már a harmadik évad végén megtörtént. Jaime azonban már egyáltalán nem az a nemtörődöm szőke szépfiú, aki az első évadban elhagyta a fővárost, hiszen azóta sok mindenen keresztülment – példának okáért elveszítette kardforgató kezét. Vajon így, nyomorékként milyen szerepet fog betölteni a királyi udvarban – maradhat-e például a Királyi Testőrség parancsnoka? Na és szerelme s egyben nővére, Cersei hogyan fog viszonyulni a lágyabb szívű, de zordabb külsejű férfihoz? Folytatódhat-e titkos viszonyuk most, hogy az elterjedt pletyka miatt egy egész ország rajtuk tartja a szemét? Jaime-nek ügyesen kell majd lavíroznia, ha meg akarja tartani régi pozícióit és a nézők rokonszenvét is; kíváncsian várjuk, sikerül-e neki!

3. Tyrion házasélete

Sansa-Stark-Tyrion-Lannister-sansa-stark-34521377-1280-852.jpgMindenki kedvence, Tyrion Lannister a harmadik évadban apja parancsára elvette Sansa Starkot. Egyiküknek sem fűlött a foga a házassághoz: Sansa Loras Tyrellről (vagy bármilyen más magas, jóképű lovagról) álmodozott, Tyrion szerelme pedig az egykori prostituált, Shae, aki a sorozatban ráadásul Sansa szolgálója. (Itt a forgatókönyv szintén eltér a könyvtől, hiszen ott a lány egy másik királyvári hölgy, Lady Tanda szolgálatában áll.) A frigy mégis megköttetett, ám nem teljesedett be, hiszen Tyrion a nászéjszakán megkímélte a halálra rémült Sansa szüzességét, sőt, megígérte neki, hogy nem is fog hozzányúlni addig, amíg a lány nem akarja. A pár a kezdeti nehézségek ellenére az évad során kezdett összemelegedni, féltékennyé téve ezzel Shae-t, akinek Tyrionnal való viszonyát amúgy is nagyon megnehezítette az új helyzet. Aztán az utolsó részben Sansa megtudta, hogy bátyát és édesanyját meggyilkolták a Vörös Nászon. Vajon ez a fordulat elhidegíti őt Tyriontól, vagy inkább közelebb viszi hozzá, mint az egyetlen élő családtagjához? Az utóbbi esetben mi lesz Shae-vel: Tyrion szakít vele, vagy kitart mellette, vállalva egy szerelmi háromszög minden megpróbáltatását? Esetleg valami egészen más fog történni? Az új évadból kiderül!

4. Daenerys következő lépése

A harmadik évadban szinte az összes szimpatikus szereplőre rájárt a rúd, ezért a rajongók kénytelenek voltak az egyedüli kivételt képező Danybe és szépen cseperedő sárkányaiba vetni minden reménységüket. A Targaryen-hercegnő dolgai viszont tényleg a lehető legjobban alakultak: megszerzett egy nyolcezer fős, mindenre elszánt harcosokból álló sereget, elfoglalt három essosi várost és felszabadított több ezer rabszolgát, akik ezek után Mhysának (Anyának) nevezték és istennőként tisztelték őt. Nagy kérdés, mi lesz Dany következő lépése: elindul végre visszahódítani Westerost, vagy továbbra is a keleti kontinensen marad erőt gyűjteni? És vajon hogy alakul majd a szerelmi élete: a hűséges Jorah Mormontot, vagy inkább a vad és egzotikus Daario Naharist választja új párjául? Esetleg továbbra is megmarad Khal Drogo emlékénél?

5. Csata a Falon

jon-snow-1024.jpgNed Stark törvénytelen fia, Jon Snow a harmadik évadban szerelme, Ygritte helyett a kötelességet választotta: az első adandó alkalommal elárulta a lányt és a vadakat, hogy visszatérhessen az Éjjeli Őrséghez. A Varjak szénája nem áll túl jól, hiszen a Mance Rayderékkel való csata elkerülhetetlennek tűnik, segítség nélkül pedig az Őrség marknyi csapata aligha győzheti le a negyvenezer fős, óriásokkal és mamutokkal megtámogatott hadsereget. Vajon lesz valaki a még életben lévő három király közül, aki fegyvereseket küld a Falra? Vagy továbbra is a kicsinyes trónviszályokkal fognak foglalkozni, miközben a vadak és a Mások elözönlik a Hét Királyságot? Lehetséges, hogy végre beköszönt a Starkok által a kezdetek óta ígérgetett Tél? Egy biztos: Fal a negyedik évad egyik legizgalmasabb cselekményszálának ígérkezik!

6. Mi lesz a Stark-gyerekekkel?

Sansa és Jon további sorsa is eléggé kérdéses, de talán a Stark család fiatalabb tagjaiért még jobban izgulunk, hiszen nekik még egészen gyerekfejjel kell szembenézniük a világ kegyetlenségeivel. Közülük is talán Aryának jutott a legmostohább sors: mikor kétévados bolyongás után végre újra találkozhatott volna a szeretteivel, végig kellett néznie, ahogy a Freyek és a Boltonok diadalittas körmenetben meghurcolják bátyja meggyalázott tetemét. Arya ráadásul mindeközben a kétes egzisztenciájú Véreb foglya, aki, bár rendelkezik rokonszenves vonásokkal is, végső soron mégis csak egy marcona bűnöző. Vajon Aryával ebben az évadban is csak szörnyű dolgok történnek majd, vagy végre sikerül megtalálnia valamelyik életben maradt családtagját?

Bran és Rickon Stark sorsa is bizonytalan, hiszen kettejük útjai a harmadik évad végén elváltak: Rickon Oshával maradt, Bran pedig Meerával, Jojennel és Hodorral átjutott a Falon túlra, hogy megtalálja a háromszemű hollót. Bran egyébként Robb halálával immár Észak Királyának számít – kérdés, hogy a Falon túl szerzett tapasztalatokkal képes lesz-e majd egyszer visszafoglalni a bátyja trónját. Egyelőre azonban azért kell izgulnunk, hogy a kis csapat ne találkozzon túl sok vaddal és Mással.

8. Theon kiszabadítása

theon-greyjoy-1024_1.jpgTheon Grejoy a második évadban nem tartozott a kedvenc szereplőink közé, hiszen, noha motiváció érthetőek voltak, mégis csak elárulta fogadott testvéreit, a Starkokat, és feleslegesen kegyetlen módszerekkel hajtotta uralma alá Derest. Nos, a harmadik évadban egyértelműen megbűnhődött mindenért, hiszen Ramsay Snow foglyaként szinte az egész évadot kikötözve szenvedte végig, sőt, az utolsó részek egyikében még a férfiasságától is megfosztották. Nővére, Yara (a könyvben Asha) azonban apjuk parancsát figyelmen kívül hagyva a kiszabadítására indult. Vajon sikeres lesz a mentőakció? Megbosszulják a kegyetlen Ramseyt? Nagyon kíváncsiak vagyunk arra is, mi lesz a Greyjoy-testvérek szerepe a történet további részében.

9. Melisandre hatalma

Stannis király és segítőtársa, a Vörös Asszony a harmadik évadban látszólag nem igazán befolyásolták a cselekményt: Stannis az elvesztett csata miatt kesergett, Melisandre pedig tovább folytatta misztikus üzelmeit. Bár a Fény Urának vallása a legagresszívebb és legellenszenvesebb szektákra emlékeztet, el kell ismernünk, hogy Melisandre istenében van valami: Renly király meggyilkolása például elég meggyőző volt, és eddig Stannist és őt is megvédte minden veszélytől. Vajon a Gendry vérével történt bűbájosodásnak lesz eredménye a negyedik évadban? Kiderül-e végre több minden a misztikus istenről, vagy a papnő továbbra is csak rébuszokban beszél majd róla? Ha bebizonyosodik, hogy a Vörös Isten tényleg az egyedüli isten, ahogy azt Melisandre állítja, Stannisék cselekményszála előbb-utóbb az egyik legfontosabbá válik majd.

10. Élet vagy halál

Természetesen a negyedik évad legnagyobb kérdése megint csak az, hogy ezúttal ki fog meghalni, és ki marad életben. Vajon újra el kell búcsúznunk valamelyik kedvencünktől, vagy ezúttal inkább a „rosszakra” fog rájárni a rúd? Esetleg minden fontos szereplő életben marad, mint az ilyen szempontból viszonylag nyugodtnak mondható második évadban? Egy biztos: izgalmakban nem lesz hiány. A kérdéseinkre pedig holnaptól kezdve tíz héten át a Trónok harca legújabb epizódjai adnak majd választ.

Szerző: Illés Zsófia

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.