B+
Miura Kentaró: Berserk 1, Delta Vision, 2008, 232 oldal, 1990 Ft.
A nálam fiatalabbak (néha a korombeliek is) sokszor azért szeretik a mangákat−animéket, mert a szereplők annyira, de annyira édesek, ahogy néznek azokkal a hatalmas szemükkel, hogy meg kell őket zabálni. Nos, a Berserk főhősére, Gutsra ez nem jellemző, már csak azért sem, mert az egyik szeme hiányzik, és ha valaki netán egy kedves szót szól hozzá, akkorát mordul, hogy az a legkegyetlenebb középiskolai tesitanárokat is megszégyeníti.
Köszöni szépen, de ő nem aranyos, és nehogy azt higgyük, zord külseje aranyszívet rejt. Egyébként a polgárpukkasztás nemes hagyományát követve Guts előbb mutatja formás hátsó felét a manga első képkockáján, mint az arcát, mert éppen egy vonzó szőkeséggel folytat nemi aktust (jelzem, 18-as karika van a borítón, ami ez esetben nemcsak a szex miatt jogos), aki a kéjérzés tetőpontján ocsmány démonná változik, és meg akarja ölni a Fekete Bajnokot. A mangaka nem veszteget sok kockát a démonnő elintézésére, lévén Gutsnak ez rutinmunka.
Amúgy érdekes figura ez a Guts (egyesek szerint Gatts, japánul Gattsu, a magyar fordításban Guts néven fut, amelynek angol nyelvű jelentésétől nem tudok elvonatkoztatni). A mangák pozitív hősei, amellett, hogy természetfeletti képességük vagy rendkívüli erejük van, általában szépek és jószívűek, míg Guts fizimiskája és modora gyerekkorom emblematikus figuráira, a Mini ABC előtt gyülekező kertvárosi alkeszekre emlékeztet. Puckot, a tündért is véletlenül menti meg; néhány feltételezhetően ittas harcos ugyanis darts-céltáblának használja szegényt. Guts célja azonban nem a jók és gyengék védelme, hanem csakis a rossz elpusztítása, miközben nem sokat morfondírozik a morális kategóriákon: rossz az, aki neki ártott. Ennek megfelelően akik belekeverednek Guts ügyeibe, nem menekülnek meg; a gonoszok elpusztulnak, de az ártatlanok is. „Ha minden egyes hangyáért aggódnánk, nehogy eltapossuk… egy lépést sem tudnánk tenni” – magyarázza Guts sajátos erkölcsi nézeteit Pucknak.
A Berserk esetében szokás kiemelni, hogy nem fukarkodik az erőszakkal, ám számomra a harcjelenetek naturalisztikus ábrázolása a több hektoliternyi vérrel és az előtekeredő belekkel annyira túlzott, hogy már-már a paródia irányába tereli a történetet. Gyomor kell hozzá, az tény: még nem láttam ennyi gusztustalan figurát egy rakáson (emberevő szörnyetegek; szétfolyó, amorf, azonosíthatatlan lények; a magát megcsonkítottnak valló, szerintem meg rohadó leprásra emlékeztető doki); és ezt már nem az undor mondatja velem, de a kawaii-vonalat képviselő Puck inkább hasonlít Caravaggio férfiprostituált-modelljeire, mint az azonos méretű és anatómiai felépítésű, Cicely Mary Barker-féle cuki virágtündérekre.
A vágóhídi hangulat egyébként szerves alkotóeleme a középkori Európa által inspirált atmoszférának; aki látott már kínzókamrát, tudja, miről van szó. Az európai olvasók örömüket lelhetik a kultúrájukra való utalások felfedezésében; például Puck esetében nehéz nem a Szentivánéji álom kis bajkeverőjére gondolni, Gutsnak pedig történelmi előképe is van, Götz von Berlichingen nevű német lovag; az egyik karját vasból készült protézis helyettesítette – amit ma is megcsodálhatunk egy nürnbergi múzeumban −, de Kentaro állítja, Gutsnak és Götznek semmi közük egymáshoz, a Fekete Bajnok az ő agyszüleménye.
Szűkszavú macsó protagonista, tömény akció, burkolt társadalomkritikaként a feudalizmus démonná metaforizált várurai; az első kötetben csak két nő szerepel, azok is szörnnyé változnak, de mielőtt a női olvasókban felágaskodna a feminista agitátor – vigyázat, spoiler következik! −, a későbbiekben felbukkanó, aktív női főhős megnyugtathatja őket. Puckot pedig remélem, nem nyírják ki; légies alakja, kecses röpködése szépen ellensúlyozza a vértócsákat.
Köszöni szépen, de ő nem aranyos, és nehogy azt higgyük, zord külseje aranyszívet rejt. Egyébként a polgárpukkasztás nemes hagyományát követve Guts előbb mutatja formás hátsó felét a manga első képkockáján, mint az arcát, mert éppen egy vonzó szőkeséggel folytat nemi aktust (jelzem, 18-as karika van a borítón, ami ez esetben nemcsak a szex miatt jogos), aki a kéjérzés tetőpontján ocsmány démonná változik, és meg akarja ölni a Fekete Bajnokot. A mangaka nem veszteget sok kockát a démonnő elintézésére, lévén Gutsnak ez rutinmunka.
Amúgy érdekes figura ez a Guts (egyesek szerint Gatts, japánul Gattsu, a magyar fordításban Guts néven fut, amelynek angol nyelvű jelentésétől nem tudok elvonatkoztatni). A mangák pozitív hősei, amellett, hogy természetfeletti képességük vagy rendkívüli erejük van, általában szépek és jószívűek, míg Guts fizimiskája és modora gyerekkorom emblematikus figuráira, a Mini ABC előtt gyülekező kertvárosi alkeszekre emlékeztet. Puckot, a tündért is véletlenül menti meg; néhány feltételezhetően ittas harcos ugyanis darts-céltáblának használja szegényt. Guts célja azonban nem a jók és gyengék védelme, hanem csakis a rossz elpusztítása, miközben nem sokat morfondírozik a morális kategóriákon: rossz az, aki neki ártott. Ennek megfelelően akik belekeverednek Guts ügyeibe, nem menekülnek meg; a gonoszok elpusztulnak, de az ártatlanok is. „Ha minden egyes hangyáért aggódnánk, nehogy eltapossuk… egy lépést sem tudnánk tenni” – magyarázza Guts sajátos erkölcsi nézeteit Pucknak.
A Berserk esetében szokás kiemelni, hogy nem fukarkodik az erőszakkal, ám számomra a harcjelenetek naturalisztikus ábrázolása a több hektoliternyi vérrel és az előtekeredő belekkel annyira túlzott, hogy már-már a paródia irányába tereli a történetet. Gyomor kell hozzá, az tény: még nem láttam ennyi gusztustalan figurát egy rakáson (emberevő szörnyetegek; szétfolyó, amorf, azonosíthatatlan lények; a magát megcsonkítottnak valló, szerintem meg rohadó leprásra emlékeztető doki); és ezt már nem az undor mondatja velem, de a kawaii-vonalat képviselő Puck inkább hasonlít Caravaggio férfiprostituált-modelljeire, mint az azonos méretű és anatómiai felépítésű, Cicely Mary Barker-féle cuki virágtündérekre.
A vágóhídi hangulat egyébként szerves alkotóeleme a középkori Európa által inspirált atmoszférának; aki látott már kínzókamrát, tudja, miről van szó. Az európai olvasók örömüket lelhetik a kultúrájukra való utalások felfedezésében; például Puck esetében nehéz nem a Szentivánéji álom kis bajkeverőjére gondolni, Gutsnak pedig történelmi előképe is van, Götz von Berlichingen nevű német lovag; az egyik karját vasból készült protézis helyettesítette – amit ma is megcsodálhatunk egy nürnbergi múzeumban −, de Kentaro állítja, Gutsnak és Götznek semmi közük egymáshoz, a Fekete Bajnok az ő agyszüleménye.
Szűkszavú macsó protagonista, tömény akció, burkolt társadalomkritikaként a feudalizmus démonná metaforizált várurai; az első kötetben csak két nő szerepel, azok is szörnnyé változnak, de mielőtt a női olvasókban felágaskodna a feminista agitátor – vigyázat, spoiler következik! −, a későbbiekben felbukkanó, aktív női főhős megnyugtathatja őket. Puckot pedig remélem, nem nyírják ki; légies alakja, kecses röpködése szépen ellensúlyozza a vértócsákat.
