A fehér király és a Máglya szerzője, Dragomán György gondolt egy merészet, és Facebook-oldalán felajánlotta, hogy bárkinek dedikálja a könyvét, aki tőle ezt emailen kéri:
"E-book esetében oda lehet tenni a könyv fájl mellé, ott lesz az olvasón a kézzel írt dedikáció, majdnem, mintha papír könyv volna.
Rendes papírkönyvnél pedig a pdf-et ki lehet nyomtatni és rá lehet ragasztani a könyvpéldány belső címlapjára. (Külföldi ismerőseim/olvasóim kérésére többször csináltam már ilyet, többnyire olyankor, amikor ajándékba akarták adni a könyvet valakinek.)"
A hírek szerint két nap alatt már száz könyvet dedikált online. Péntek reggel Dragomán Györggyel és feleségével, Szabó T. Annával készítettük a következő podcast-adásunkat, amiből kiderült, hogy a digitális világ borzasztó közel áll az íróhoz, például saját oldalát is ő programozta, a Facebook-jelenlétét pedig nagyon tudatosan kitalálta, sőt egy 10 dolláros programot is megvett a gépére, hogy írás közben teljesen el tudja zárni magától az internetet, és különlegesen a Facebookot.
Dragomán György: Máglya
Magvető, 2014, 448 oldal, 3990 HUF
A+
A Máglya az év egyik legjobb, szerintünk második legjobb regénye, amely egy 13 éves Emma nevű kislány történetét meséli el a Ceaușescu-diktatúra összeomlása után. A rengeteg nyelvre lefordított könyv, A fehér király után régóta vártuk a következő megjelenést a szerzőtől, akinek sikerült újra egy egészen érzékeny, szép könyvet írnia.
ITT lehet jelentkezni a dedikációért>>
A Máglyáról ezt írtuk többek között: „A diktatúra tombolása után Dragomán egy diktatúra romjairól mesél, ahol a szabadság még friss és meleg, ahol még látszik a falon a fejbe lőtt diktátor portréjának sötét nyoma, ahol még nem rozsdált be a titkosrendőrség kapuját áttörő teherautó páncélborítása. Az első két Dragomán-regény a szabadság hiányával foglalkozik, és bár a Máglyában épp a szabadság lesz a rendszer ellen lázadók jutalma, valami mégis hiányzik. Annak képessége, hogy együtt tudjanak élni vele - így lesz a jutalomból szinte azonnal teher, amibe sokkal nehezebb beleszokni, mint az elnyomásba. A teher önbíráskodásba fordul, és ahogy közeledünk az utolsó oldalakhoz, úgy válik a regény egyre inkább a pusztítás könyvévé.”
