Fotó: Szöllősi Mátyás
Két évvel ezelőtt jelent meg itthon az Életed története és más novellák című kötet, amely az amerikai sci-fi író Ted Chiang nyolc novelláját tartalmazza. Az elbeszéléseit anno mi is nagyon szerettük, hiszen azokban filozófia keveredik hardcore tudománnyal, de mindez cseppet sem szárazon, hanem legtöbbször egy gondolatgazdag, emberi történetbe csomagolva. Bár Chiang nem túl termékeny szerző - huszonöt év alatt csupán tizenöt novellát írt - írásaival már az összes jelentős sci-fi díjat bezsebelte (Hugo, Nebula, Sidewise, Locus). Az igazi ismertséget az Érkezés című hollywoodi szuperprodukció hozta el neki, amely a novelláskötete címadó történetén alapult, és amelyben Denis Villeneuve rendezése alatt, Amy Adams és Jeremy Renner játszották a főszerepet. A kult-státuszú író, akinek jövőre érkezhet az új novelláskötete, a Brain Baron ad elő, mesterséges intelligenciáról, novella írásról és a sci-fi alakulásáról kérdezzük.
Jön a mumus a címe a Brain Bar szombati napján tartandó előadásának, amelyben a mesterséges intelligenciával foglalkozik. Azt tudjuk, hogy a popkultúrában a mesterséges intelligenciák jellemzően gonosz dolgok, amik az emberiség életére törnek, mint például a Skynet a Terminátorban. De valóban félnünk kell tőlük?
A mesterséges intelligenciától való félelem valójában két elképzelésen nyugszik. Az egyikben egy szuperintelligens gép önmagát egyre okosabbá téve mindenhatóvá válik és merő gonosz indíttatásból kiirtja az embereket, pont mint a Skynet. A másik verzióban, amitől többek között Elon Musk is tart, egy mesterségesen létrehozott tudat, ami miközben törekszik arra, hogy egy általunk adott célt elérjen, véletlenül végez az emberiséggel. Nem gondolnám, hogy bármelyik is valószínű forgatókönyv lenne. Bár van bennük kockázat, nem hinném, hogy magával a mesterséges intelligenciával lenne a probléma, sokkal inkább azzal, ahogy a kapitalizmus működik. Sokan azt mondják, hogy a robotok elveszik a munkájukat, de ez nem jelenti azt, hogy a gépek aktívan ellenünk dolgoznának. A mesterséges intelligenciák nem akarnak munkahelyeket ellopni, viszont a vállalatok szívesen lecserélik a dolgozóikat a sokkal olcsóbb robotokra. Szerintem inkább ez a probléma.
Ted Chiang: Érkezés - Életed története és más novellák
Agave Könyvek, Budapest, 2016, 309 oldal, 2958 HUF
Egy korábbi cikkében említette, hogy a Szilícium-völgy vállalatai bár igyekeznek felhívni a figyelmet a mesterséges intelligencia veszélyeire, ezek a gépek inkább az ő profitorientált és monopóliumra törekvő hozzáállásukat tükrözik vissza. Külön kiemelte a Facebookot, mint erre az egyik legjobb példát. Ezeknek a cégeknek a hozzáállása miatt marad távol a közösségi médiától?
Ennek jóval prózaibb oka van. Introvertált embernek tartom magamat, nem gondolnám, hogy az állandó jelenlét a közösségi médiában nekem való lenne. Ez számomra inkább csak egy állandó stresszforrássá válna. Manapság a közösségi média elmossa a határokat az író hivatása és magánélete között, hisz az olvasók nemcsak helyzetjelentéseket várnak arról, hogyan haladsz az aktuális műveddel, hanem emberként is szeretnének jobban megismerni. Vannak írók, akik aktívak a közösségi médiában és ez feltölti őket energiával, azonban számomra az ebből származó előnyök nem tudnák kiváltani azokat a hátrányokat, ahogyan ez a személyiségemre hatna. Ezért inkább hallgatok.
Közismert önről, hogy az írói karrierje mellett informatika témájú műszaki leírások készítéséből él. Hogyan hat ez a mindennapos írói munkájára?
Korábban teljes állásban dolgoztam, de túl sokat kivett belőlem, hogy nyolc óra munka után otthon még a történeteimmel foglalkozzak. Hamar rájöttem, ha komolyan akarom venni az írást, akkor muszáj változtatnom, ezért aztán szabadúszó lettem. Így már megtehetem, hogy határozott idejű munkákat vállaljak pár hónapra, amikor pedig lejár a szerződésem, egyszerűen szabadságot veszek ki és az sci-fi írásra fókuszálok.
Érdekes, hogy eddig csak novellákat írt. Nem érez nyomást a kiadója vagy az olvasók részéről, hogy szívesebben olvasnának már egy Ted Chiang-regényt?
Szeretem a novellát mint műfajt, otthonosan érzem magam benne. Engem általában egy ötlet kibontása érdekel, a novellányi terjedelem pedig pont ideális egy darab ötlet kifejtéséhez. Regényt nem lehet írni csupán egy ötlettel, oda sok és különböző elképzelés kell, komplexen kidolgozott karakterekkel. A novella inkább illeszkedik ahhoz a típusú íráshoz, amit én csinálok. A kiadóm és az ügynököm pedig azon ritka könyvpiaci szereplők közé tartoznak, akik elfogadták ezt, ezért nincs rajtam nyomás, hogy regényt írjak. Persze azzal tisztában vagyok, hogy így számos ajtó nem nyílik meg előttem, mindössze azért, mert nem regényeket írok, de ha majd ha lesz olyan ötletem, amit csak egy regényben lehet kivitelezni, akkor regényt fogok írni.
Két éve mutatták be az Érkezés című filmet, amely rendkívül sikeres volt, a nézők és a kritikusok is szerették. Milyen hatással volt ez a karrierjére?
Hogyan hatot ez a karrieremre? Például, most már ilyen eseményekre is elhívnak, mint a Brain Bar. A film előtt elég kevés ember hallott rólam, vagy olvasta az írásaimat, de most már sokkal több lehetőségem lett. Például jelenleg is fejlesztés alatt áll egy tévésorozat, ami a Szépségvakság: Dokumentumműsor című novellámon alapulna, de igazából ez még nagyon korai fázisban van. Így, hogy egyszer már ráláttam a folyamatra, ahogy egy történetből mozifilm lesz, őszintén meglep, hogy bármilyen film is valaha el tud készülni. A kezdeteknél mondjuk egy százalék az esélye, hogy lesz film, aztán egy halom tehetséges ember beletesz egy csomó munkát a dologba, és így sikerül ezt az arányt feltornázni tíz százalékra. Ez mondjuk már jelentős előrelépés, de azért így is sokkal nagyobb az esélye, hogy a film soha nem fog megvalósulni. Az, hogy milyen sok filmprojekt tűnik el nyomtalanul a süllyesztőben, megerősített abban, hogy óriási szerencse kell ahhoz, hogy valaki filmet csinálhasson.
Az Életed története és más novellák című kötete itthon a film bemutatójával egy időben jelent meg. A kötet elbeszélései tele vannak keményvonalas sci-fi elemekkel (pl. Nullával való osztás), de számos írás filozófiai kérdésekkel, vagy éppen a vallással foglalkozik (A pokol mint Isten hiánya). Hogyan tud lavírozni a különböző témák között az írásaiban?
Ezek számomra nem annyira egymástól távol eső dolgok. Én az írásaimat - függetlenül annak témájától - inkább filozófiai gondolatkísérleteknek tartom. Mi lenne, ha Isten megnyilatkozásai mindenki számára megtapasztalható, hétköznapi dolgok lennének (A pokol mint Isten hiánya)? Hogyan nézne ki a világunk, ha az ókori kozmológia tényleg érvényes lenne (Bábel tornya)? A történeteimben általában egy-egy ilyen felvetést járok körbe, és annak hatásait vizsgálom. Engem kevésbé érdekelnek azok a történetek, ahol a dolgok feketék vagy fehérek. A Szépségvakság: Dokumentumműsor című elbeszélésben eljátszom azzal a kérdéssel, hogy maga a szépség jó dolog-e. Jó-e az, hogy képesek vagyunk látni a szépet? A novellában ehhez a kérdéshez gyűjtök össze érveket, pro és kontra, és azt akarom, hogy az olvasóim is ezt tegyék. Nem próbálok meggyőzni senkit arról, hogy a szépség észlelése jó vagy rossz dolog, csak megpróbálom az olvasókat rávenni, hogy gondolkozzanak el ezen a kérdésen.
Az egyik legérdekesebb dolog a novelláiban, hogy a tudományos és filozófiai témák mellett, sokszor meglepően érzékenyen hangon fókuszálnak az emberi sorsokra. Mi ragadja meg először egy ötletben, az emberi dráma, vagy a tudományos, filozófiai kérdések?
Az ötleteknek általában elsőre mindig a filozófiai vonatkozásaira koncentrálok. Az egyéni történet csak ezután fogalmazódik meg bennem, de ez is egy rendkívül fontos része a novellának, mert nélküle a filozófiai kérdések túlságosan absztraktak és szárazak lennének. Egy csomó filozófiai kérdésnek önmagában egyszerűen nincs relevanciája egy átlagember számára, a drámai szállal azonban illusztrálni lehet, miért érdemes egy-egy témával foglalkozni. Ezért kötöm össze mindig a filozófiai kérdéseket az emberi történetekkel.
Az első sci-fi novellája 1990-ben jelent meg. Miként változott azóta a sci-fi műfajának megítélése?
Úgy érzem, azóta jócskán nőtt a zsáner elismertsége. Még így is sokan zsigerből elutasítják a sci-fiket, de ez a hozzáállás szerintem mára már kevésbé uralkodó, mint akkoriban. Ez azonban nem azért van, mert manapság jobb sci-fiket írnának, mint a kilencvenes években, hiszen már azelőtt is nagyon sok jó író munkálkodott ezen a területen. Inkább annak köszönhető, hogy általánosan egyre kevésbé élesek a határok az irodalmi zsánerek között, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt. A sci-fi felemelkedéséhez az életünket egyre inkább behálózó technológiai újdonságok is hozzá járulhattak, azzal, hogy nekik köszönhetően egyre többen ráébredtek, hogy ezek a történetek nagyon is relevánsak lehetnek számukra. Még ha valaki nem is olvas sci-fiket, minden nap találkozhat oda illő technikai újdonságokkal. Bár pont ezért, több szerző is arra panaszkodik, hogy egyre nehezebb ezt a zsánert írni, hiszen a művek egyre hamarabb válnak elavulttá. Mégis összességében azt gondolom, hogy a sci-fi ilyesfajta előtérbe kerülése rendkívül jó dolog.
Szerző: Sas Csaba