B
Neil Gaiman: Sandman, az álmok fejdelme - Párák évszaka
Cartaphilus Könyvkiadó, 2011.
216 oldal, 3480 Ft.
Lucifer az egyetemes kultúrtörténet egyik legmenőbb figurája. Régen is tudták ezt sokan, Madách Imre például, és Neil Gaiman is tudja, ezért nyert helyzetből indul, amikor sajátságos, flegma-punk-angol nézőpontjából festi meg a pokol urának karakterét, aki történetesen a Párák évszakának, a Sandman sorozat negyedik kötetének a kulcsfigurája. Ő, az angyalok közt a legbátrabb – aki hajdan egyedüliként merte közelebb lopni magát a sötétséghez, hogy aztán a mélység felől jövő hangok csábítására Ura ellen forduljon– most fogja magát, és elhajítja a pokol kulcsát, mondván, hogy köszöni szépen, neki elég volt. És kihez kerülne a kulcs, ha nem Álomhoz, akinek pedig enélkül is megvan a maga baja: tízezer éve a kénkövesben sínylődő szerelmét váltaná ki végre. Innen indulunk.
A folytatásban a brit irodalmi örökséget örökké újrafogalmazó Gaiman váratlanul Agatha Christie-hez nyúl vissza. Álom a birodalmában fogadja a világ összes istenségét, akik mind igényt tartanak a pokol kulcsára. Vannak ismert alakok köztük: Odin (akivel később az Amerikai istenek lapjain bővebben is foglalkozott a szerző), Anubisz vagy Azazel; jön a sorozat néhány korábbi figurája, így Choronzon, a démon, de érkeznek olyan absztrakt és jópofa szereplők is, mint a Rend istene, aki egy szelence formájában jelenik meg. Az új karakterek felvonultatásával Gaiman tovább tágítja mítoszokból szőtt univerzumát, és megmutatja, hogyan viszonyulnak ezek a figurák Álomhoz. Főhősünk mindenkit türelmesen végighallgat, mi pedig a körmünket lerágjuk azt találgatva, hogy vajon kit választhat majd a jelöltek közül – ez éppen Christie krimijeinek dramaturgiája, még a feszültségfokozó étkezőbeli közjátékok is stimmelnek. És ott van persze a másik szál is: a pokol urának távozásával az összes halott rászabadul az élőkre. A példatörténet egy angliai fiúiskolában játszódik, az eredmény pedig az idei év második legdurvább képregényes horrorja itthon (az első a Walking Dead): iskola a túlvilági határon, holt diákok társasága. Mindeközben az élők a legrémisztőbbek persze, a rendszer egésze, érezzük a szadista vénkisasszony tanárnő rossz leheletét, hogy kiveri a víz a hátunkat az iskolaköpeny alatt.
A Párák évszakának azonban nem elég ennyi, sajnos van benne egy szerelmi konfliktus is. Kár érte, mert színvonalában, átgondoltságában közelében sincs a többi történésnek: miért most jön rá az Álomúr, hogy mégsem kellett volna az örök kínpadra vetnie egykori szerelmét? Ez a vonal egy cseppet levon az élvezhetőségből, de ami marad, arra is megéri befizetni. A rajzolók közül ugyan most hiányoznak az olyan zsenik, mint az előző kötetben beköszönő Charles Vess, és a széria megszokott művészei, Mike Dringenberg és Kelley Jones viszik a munka dandárját, de az iskolai nyomasztásért például Grendel atyja, Matt Wagner felel, és azok a holtsápadt gyermekarcok és üres szemgödrök egyhamar nem mennek a ki a fejünkből.
A legváratlanabb húzás a történet vége, hogy kié is lesz a pokol. Visszajön-e Lucifer, vagy valamelyik aspiráns teszi rá a kezét a holtak birodalmára? Vagy Álom megtartja az egészet? A Párák évszaka az eddigi Sandman-kötetekhez hasonlóan kötelező olvasmány.
Kránicz Bence
