A Facebokon 2012-ben berobbanó Trollfoci 2 évvel az indulása után máris könyvet publikált. Társszerzőnek azt a Rekop Györgyöt nyerték meg, aki jóval korábban teljes mellszélességgel állt be a trolloldal mögé, hiszen nemcsak a kezdeményezés humoros oldaláért, hanem szurkolóként a labdarúgórészéért is felelni tud. A könyv egy szűk baráti társaság ötletének sikertörténetét írja le: a néhány embernek szerkesztett oldal 2 év alatt 200.000 követőt állított maga mellé. A szájt egyébként abban különbözik a külföldi labdarúgással foglalkozó trolloldalaktól, hogy szinte kizárólag a magyar focival foglalkozik - így sokkal elgondolkodtatóbb e hamar jött népszerűség, hiszen megmutatja, mégis sokan szeretik a honi futballt. A készítők nemrégiben számos interjút adtak írott és online újságoknak, rádióknak, tévécsatornáknak, így adta magát a kiépített kapcsolati háló, hogy tapasztalataikat, élményeiket előbb-utóbb könyvformába öntsék. A négy adminisztrátor és Rekop György írásaiból áll össze a Trollfoci.
Rekop György és az Adminok – Trollfoci
Twister Media Kft,, 2014, 304 oldal, 3490 HUF
B-
Inkább publicisztikát olvashatunk némi naplószerű beütéssel, semmint valódi történelemkönyvet, és e megállapításra a stílus is ráerősít: szókimondó, karakán, olykor trágár szavakkal tűzdelt részletek bukkannak fel, melyek azonnal a magyar foci, de főleg a magyar hétköznapok világába repítenek bennünket. A könyv alapvetően két részből áll: huszonöt fejezeten át a Trollfoci világába nyerhetünk betekintést, és ezek közé épülnek be az ún. Mennyei történetek tizenhárom részben. Utóbbiak néhány soros anekdotákból tevődnek össze: klasszikus népi gyűjtések, hiszen az oldal olvasói küldték be személyes élményeiket egy-egy alacsonyabb osztályú megyei mérkőzés hangulatáról, legyen az akár a pályán, akár a lelátón (korláton túl) történt esemény, és a szerzők ezekből válogatták ki a legjobb száz, olykor meghökkentő, ám minden esetben mulatságos közjátékot.
A fő fejezetek azonban nem egységesek, a zsurnaliszta stílus a Trollfoci mérföldköveit hivatott leírni egymástól különállóan. Olyan külföldön játszó labdarúgók „célponttá válását” örökítik meg, mint Szalai Ádám és Bajner Bálint, akik nyilatkozataikkal kerültek reflektorfénybe, kivívva a Trollfoci érdeklődését. Emellett a legutóbb szövetségi kapitányok, Egervári Sándor és Pintér Attila munkáját is éles kritikával illetik a szerzők, a tényeket (értsd: a sikertelenséget) figyelembe véve jogosan. Az oldal 2013-ban nőtte ki magát meghatározóvá, amikor elérték a 100000 követőt, és épp ebben az évben történt az ominózus bukaresti és amszterdami vereség is, elmondható tehát, hogy minden egyes kudarc a Trollfoci malmára hajtotta a vizet. Pedig nem győzik hangsúlyozni, hogy reménykednek abban, hogy a jövőben minél kevesebb munkájuk lesz, mert az a magyar futball felemelkedését jelentené. A legszomorúbb fejezetek közé tartozik a negyedik, ami 1986-tól veszi sorra a magyar válogatott teljesítményét. E kör- és kórképről azt hihetnénk, merő túlzás, amit olvasunk, ám a groteszk epizód meglehetősen realista, továbbgondolva pedig az az olvasó érzése, ilyen előzmények után nem csoda, hogy 2012-ben a trollkodás mellett döntött néhány magyar srác.
Hasonló szabadossággal Sajó László beszélt Öt és felesében a sportág magyar viszonyairól. Nehéz lenne azt mondani, hogy a hazai sporteseményeket nem követők épp ezzel a könyvvel kapnak kedvet ahhoz, hogy leüljenek a tévé elé, vagy kilátogassanak a stadionokba, de egy biztos: a mű pontos képet fest az elmúlt 2 évben idehaza történtekről. Egyszerre szórakoztató és borús, átélhető és kívülálló, barátságos és félelmetes. A témában jártasak hamar végigolvashatják, a laikusoknak kéziszótár segít az új kifejezésekben, rövidítésekben, álnevekben történő eligazodáshoz.
A Trollfoci a legjobb dolog, ami a honi labdarúgással 1986 óta történt. Évek múlva talán más szép sikerekkel is gazdagabbak lehetünk.
Szerző: Frank Lajos
