Nem mindig a kertész a gyilkos - Poirot képregényben

-Szűcs Gyula- | 2008. június 18. |

 

A főleg középszerű ponyvákban utazó Partvonal kiadó is ráeszmélt, hogy feltámadt a magyar képregényipar, és rögtön négy Agatha Christie-albumot dobott piacra (Gyilkosság az Orient expresszen, Halál a Níluson, Gyilkosság mezopotámiában, Tíz kicsi néger). Nem biztos, hogy olyan jól jártunk ezzel: a jól ismert krimik rajzolt változatai leheletvékonyak, ámde méregdrágák, és különben is, az Albatrosz-sorozat óta már mindenki tudja, melyikben ki a gyilkos.


C+
Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen
írta: François Rivière, rajzolta: Solidor, 2008, 48 oldal, 1999 forint.

 

Az új képegénysorozat szemrevételezését természetesen az egyik legismertebb és legnépszerűbb Agatha Christie-krimivel kezdtem.  A sztorit valószínűleg mindenki ismeri: az Isztambulból Párizsba tartó luxusvonat elakad valahol a jugoszláv hegyekben, pont amikor tizenkét késszúrással meggyilkolják az egyik utast, Mr. Ratchett-et. A vele egy kocsiban utazó előkelőségek (orosz hercegné, magyar gróf, talján autókereskedő, stb.) mindegyike gyanús, és az iraki kalandja után hazafelé vonatozó, köpcös belga detektív (Hercule Poirot) brilliáns agymunkával rájuk is bizonyítja a bűntettet.

A Gyilkosság az Orient expresszen regényként izgalmas olvasmány, mivel a szereplők aprólékos bemutatásakor kiderül, hogy mindegyik utas ismerte korábbról az áldozatot. Aki valójában egy Casetti nevű amerikai gyerekrabló, akit soha nem kapott el az igazságszolgáltatás. A 48 oldalas képregényváltozatban (ami valójában csak 44 oldalas) viszont nincs idő részletes karakterábrázolásra. Aki úgy veszi kézbe ezt a képregényt, hogy nem ismeri az eredeti könyvet, bajban van, mert a szereplők ebéd közben elejtett pletykáiban felbukkanó neveket nehéz a rajzfilmszerű arcokhoz kötni.

Az író, François Rivière sajnos az érthetetlenségig összesűrítette az eredeti regényt, ráadásul a panelkezelése sem túl olvasóbarát. A képregény túlteng a pár centi széles, kegyetlenül hosszú képkockákban. Szinte mindig 12-13 panel jut egy oldalra, bélyegméretű rajzokból kell kitalálni, ki beszél éppen a kép felét eltakaró buborékban. A rajzokkal amúgy más baj nincs, a Solidor álnéven ügyködő Jean-François Miniac tökéletesen alkalmazza a "francia-belga iskola" mesterjegyeit: a visszafogottan elegáns színeket, és aprólékosan kidolgozott épületeket. A szereplők legtöbbje realista stílusban megrajzolt karakter, csak néha bukkan fel egy-egy karikatúra-szerű bajusz, vagy lehetetlenül szeplős arc. A vasúttársaság igazgatója, a kövérkés, krumpliorrú Bouc pédául mintha csak egy Tintin-képregényből keveredett volna ide (a hasonlóság valószínűleg nem véletlen, Solidor a 70-es években Hergé-től vett rajzleckéket).


Érdekesség, hogy míg a borítón látható Poirot a tévésorozatból ismert David Suchet-re hasonlít, a belső oldalakon már inkább olyan, mint Albert Finney, aki az 1974-es moziváltozatban keltette életre a belga detektívet. A film egyik jelenete ráadásul egy az egyben átkerült az egyik képkockába, ami miatt a magamfajta mozibuzi hajlamos a megérdemeltnél jobb osztályzatot adni az Orient express képregényre (C helyett C+).




C
Agatha Christie: Halál a Níluson
írta: François Rivière, rajzolta: Solidor, 2008, 48 oldal, 1999 forint.

 

A Rivière-Solidor páros 1994-ben összehozott még egy Agatha Christie-adaptációt - ugyanazokkal a hibákkal, mint az Orient expressz esetében.

Néhány szín kilóg a fekete körvonalakból, ugyanúgy, ahogy a fenti képen a bajszos Constantine doktor feje fölötti lila sáv. A képregény bosszantóan rövid, az oldalak túlzsúfoltak, az írónő életművét nem ismerők meg csak kapkodják a fejüket a rengeteg nevet látva. Egy krimiben elvileg a gyilkosság lenne a lényeg, és a módszer, ahogy a nyomozó felgöngyölíti az ügyet. lehetőséget adva az olvasónak, hogy az a főszereplőnél hamarabb jöjjön rá, ki a gyilkos. Erre Rivière-nél nincs lehetőség. Ráadásul a három Poirot-történet közül a Halál a Níluson büszkélkedhet a legtöbb hullával, de pont ennek az öt bűncselekménynek jutottak a legkisebb képkockák.

A kritikámat eredetileg azzal akartam kezdeni, hogy a képregényben le sem lőtték Mrs. Otterbourne-t, mégis hivatkoznak a végén a halálára. Csak a második átlapozáskor tűnt fel, hogy a nagyszájú asszonyságot tényleg megölték - a 38. oldal jobb alsó, 2x15 cm-es sávjában,  aminek az 1/5-ét eleve kitakarja egy üres(!) buborék.  A nílusi hajóúton  lelövik még ugye a milliomos Linnet Doyle-t, a szobalányát, majd a sztori végén a gyilkos magával és szerelmével is végez. Sajnos a rossz dramaturgia miatt az olvasó még az erősen lerövidített szotori ellenére sem tud lépést tartani a nyomozással  (pedig Riviére még a lázadásos szálat is kidobta a  sztoriból, aminek a kivizsgálásával Race ezredest bízták meg), kénytelen megvárni, hogy Poirot a hajó társalgótermében összehívja az utasokat, és leleplezi a gyilkost.

A soványka történetért cserébe sajnos kevés kárpótlás, hogy Solidor rajzai segítségével megismerhetjük a 30-as évek szivarozgató európai arisztokratáit (akiknek teljesen természetes, hogy a gyarmatokon minden helyi lakos az ő kívánságaikat lesi); és hogy olyan hátterekben gyönyörködhetünk, mint az asszuáni kikötő, vagy Abu Szimbel temploma.

A Gyilkosság az Orient expresszen, a Halál a Níluson, a Gyilkosság mezopotámiában, és a Tíz kicsi néger sajnos a hazai képregénypiac legrosszabb ár/oldalszám arányával büszkélkedhet. A színvonalas adaptációs képregények egykori Mekkájában, ahol 100 oldalas Rejtő-albumok jelennek meg színesben, keményborítóval, nevetséges ilyen vékony füzetekkel betörni a piacra. A célcsoportot sem igazán tudtam belőni. A Poirot-rajongók már úgyis tudják, ki a gyilkos, és csak a legfanatikusabb gyűjtők teszik ki a Partvonal füzeteit a két könyvespolcnyi Albatrosz-sorozat és a filmváltozatok mellé.

A képregényőrültek viszont minek áldoznának 2000 forintot egy elrontott krimire, ha egy ezressel többért övék lehet a 120 oldalas Fabulák? Abban szintén van nagy leleplezés az egybegyűlt gyanúsítottak előtt a sztori végén, történetben és rajzban meg simán veri ezt a négy Agatha Christie-adaptációt.
TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

...
Zöld

Az írók jóval a tudósok előtt ráéreztek az agy működésére – interjú a világhírű agykutatóval

Dr. Scott A. Small Alzheimer-kutató érdekfeszítően írt arról, miért tesz jót nekünk az egészséges felejtés. Szóba került Salman Rushdie elmepalotája, a kreativitás és a MI, az alvás és a társadalmi felejtés szerepe, illetve a pszichopaták és a csimpánzok is. Interjú.