D
Catherine Jinks: Nina és az Anonim Vámpírok Klubja
Athenaeum 2000 Kiadó, 2010, 320 oldal, 2392 Ft
Hol van már az, amikor a vámpírok titokzatos, megközelíthetetlen és gonosz vérszívóknak tűntek és a szülők velük ijesztgették a gyerekeiket? Most, a vámpírirodalom virágzásának korában már elvegyülnek a mit sem sejtő halandók között, túlélik a napsugarak perzselő erejét és hébe-hóba szexelnek is az emberekkel.
Jinks ausztrál vámpírjai viszont nem ilyen szerencsések, állandó hányinger gyötri őket, az éles fény hatására bevérzik a szemük, és félnek, nehogy felfedjék őket. Próbálnak jó denevér módjára meghúzódni az otthonukba és a lehető legkevesebbet érintkezni az egyszerű halandókkal, hiszen ha megérzik a lüktető pulzust, rávetik magukat, és nemcsak vámpírrá változtatják az áldozatot, hanem fel is fedik magukat. Ami egy tucat ezüst pisztolygolyós és karóval felfegyverzett ellenség felbukkanását eredményezné és kihalnának a vámpírok, ami nem jó. Bár arra nem kapunk választ, hogy miért.
Az elszigeteltség és a magány elkerülése érdekében létrehozták az Anonim Vámpírok Klubját, ahova több, mint harminc éve járnak a vérszívók kipanaszkodni magukat és meghallgatni egymást. Az egyik alkalommal viszont nem tudják elérni Kazimírt, ezért az egész bagázs a lakásához furikázik és megdöbbenve tapasztalják, hogy barátjukból csak egy rakás hamu maradt. De mit keres mellette az a fadarab? Jesszus, az egy karó?! De vajon ki a gyilkos?
A tizenévesnek tűnő Nina nyomozni kezd a vámpírhaverjaival. Nappal alszanak, vagy a furgon hátuljában zötykölődnek, éjszaka pedig az ellenség nyomába erednek, közben pedig tengerimalacok vérét szívogatják. Igen, jól hallottad, ugyanis az idők folyamán kikísérletezték a legegészségesebb vámpír-étrendet, így egy tengerimalacfarmról származó kisállatok vérét isszák, mivel az embereket nincs szívük bántani. Bezzeg mi, gonosz halandók indokolatlanul üldözzük szegény vámpírokat. Szégyelljük magunkat!
Bár Jinks megpróbálta más szemszögből ábrázolni őket, a történet és a szereplők jellemzése nagyon béna lett. Megjegyezhetetlenül sok alakja van a történetnek és akkor még nem is említettem a vérfarkast, aki a megmentése után csatlakozik a társasághoz (és boldogan élnek, amíg meg nem halnak). A regény felében csak utaznak és ami izgalom ígérkezik, az is könnyen kitalálható és unalmas. De említhetném a Nina által írt regény főszereplőnőjét, Veersivo-t (figyeld a fantáziadús nevet!), vagy azt a tényt, hogy a vámpírok nem tudnak szaporodni - de persze ott az elmaradhatatlan szerelmi szál.
Egy a sok vámpírkönyv közül.
