Kilencvenegy éves korában Los Angelesben mára virradóra elhunyt Ray Bradbury, amerikai író, többek között a Marsbéli krónikák és a Fahrenheit 451 szerzője.
Az io9.com értesülései szerint Ray Bradbury szerda reggel halt meg Los Angelesben, a hírt azóta családja és életrajzírója Sam Weller is megerősítette.
Bradbury unokája, Danny Karapetian nyilatkozott az oldalnak: "Ha bármit is kéne mondanom, csak annyit mondanék, hogy nagyon szeretem és nagyon hiányzik. Várom, hogy hogy fog rá emlékezni a világ: annyi művészt, írót, tanárt, tudóst inspirált, mindig nagyon megindító hallani a róla szóló történeteket. Az emléke a hatalmas életművében, a könyveiben , filmjeiben és színházi munkáiban él él tovább, de még inkább azoknak az elméjében és szívében, akik olvasták őt, mert aki őt olvasta, ismerte is őt. Ő volt a legnagyobb gyerek, akit valaha ismertem."
Karapetian egyik legkedvesebb könyve nagyapjától a The Illustrated Man volt, egy ebből választott, a halálról szóló részlettel búcsúzott tőle:
"My tunes and numbers are here. They have filled my years, the years when I refused to die. And in order to do that I wrote, I wrote, I wrote, at noon or 3:00 A.M.
So as not to be dead."
"Színész vagyok, amire mindig is nagyon büszke volt. Egyszer azt mondta nekem, miután szerepet kaptam egy darabban: >>Felülmúlod az életemet! Olyan dolgot csinálsz, amiről mindig is álmodtam, de sosem tudtam megvalósítani.<< Nagyon sok támogatást kaptam tőle, de leginkább az töltött el mindig csodálattal, amilyen hatással volt az emberekre."
Bradbury 1920-ban született, és tízéves korától kezdve folyamatosan olvasott és írt. Legelső megjelent története a Pendulum 41 volt a Super Science Storiesban. „A legnagyobb öröm az életemben, mikor felébredve rohanok az írógéphez, mert valamilyen új ötletem támadt. Az érzés még mindig ugyanolyan, mint mikor tizenkettő voltam” - mondta magáról korábban Ray Bradbury, akinek magyarul nagyon sok könyve megjelent az Agavénál.
Első regénye, a Marsbéli krónikák 1950-ben jelent meg, addig főleg novellákat írogatott. A legendás Fahrenheit 451-et 1953-ban adták ki, igazán kultikussá Francois Truffaut filmadaptációja miatt vált.
Ray Bradbury korábban tiltakozott az ellen, hogy munkásságát a tudományos-fantasztikus skatulyába szorítsák be. Saját megítélése szerint gazdag életművéből egyedül a Fahrenheit 451 számít sci-finek. A Holdra való visszatérést követelő író egyébként távolról sem megszállottja a műszaki kacatoknak: "Túl sok mobiltelefonunk van. Túl sok internetünk van. Meg kell szabadulnunk ezektől a gépektől. Túl sok gépünk van manapság" - vélekedett. Nem lelkesedik a webes szolgáltatóktól sem. Még akkor sem, ha azok történetesen az ő könyveit szeretnék elektronikus formában eljuttatni a nagyközönséghez.
"Be kellett volna jelentenie, hogy vissza kell mennünk a Holdra. Sohasem kellett volna elmennünk onnan. A Holdra kell mennünk és kiépítenünk egy bázist, hogy rakétát lőjünk fel a Marsra, aztán a Marsra kell mennünk és gyarmatosítanunk a Marsot. Aztán, ha ezt megtettük, örökké fogunk élni" - nyilatkozott Bradbury.
Bradbury fontos könyveiről:
Marsbéli krónikák (The Martian Chronicles)
Az 1950-ben megjelent, 10 elbeszélést tartalmazó könyv sokat hivatkozott alapmű. Főként arról krónikál, hogyan kolonizálta az emberiség a Marsot, és hogyan fogadták a hódítást a „bennszülöttek”. Bár újraértelmezte és megújította a műfajt, tévedés és leegyszerűsítés is kizárólag sci-fiként definiálni, hiszen Bradbury az emberi drámákhoz gyakran csak ürügyként alkalmazta a műfajt (nem is szereti, ha sci-fi írónak nevezik, a Marsbéli krónikákat egyébként fantasyként határozta meg). Ha merészek vagyunk, akár költőként is aposztrofálhatjuk a szerzőt, hisz a szövegben zakatoló ritmus a lírai műnemhez is közelíti a novellákat, azonkívül társadalomkritikusnak és látnoknak sem utolsó: a Marsbéli krónikákat az ötvenes évek puskaporos hangulatú levegője lengi be. A technika veszélyei, a fenyegető atomháború, a mccarthyzmus fasizmusa legalább annyira jelen van, mint maga az ember, a maga vágyaival, félelmeivel, elidegenedésével.
Fahrenheit 451 (Fahrenheit 451)
A papír gyulladáspontjáról elnevezett, 1953-as disztópia egy Gutenberg- galaxis-fóbiás totalitárius diktatúráról szól, ahol a humanista életmodellnek befellegzett, a könyvégetők - a Tűzőrök - nagyra becsült mesterségével a náci múlt idéződik fel. A főhős, Guy Montag, aki előtte tűzoltó volt, és hivatása szinte érzéki gyönyörűséget okoz számára, a regény folyamán átlátja a hatalom manipulációit, a konformizmus gúzsába tekert lélektelen jelent, és a Tűzőrből Könyvemberré lesz: az ő feladatuk, hogy a könyvek által közvetített értékeket átmentsék az utókornak. Bradbury sötét utópiájának beigazolódását egyesek közeli időpontnak vélik, a lángoló emberi szellemet kioltó hatalmat a médiával azonosítva: nem alaptalanul, hiszen az író maga is hangsúlyozta viszolygását a tévéképernyőkből áradó információ-cunamitól. A könyvből készült Truffaut-filmet viszont nem érdemes kihagyni, akkor sem, ha Televíziómumus adja!
Gonosz lélek közeleg (Something Wicked This Way Comes)
Mi történik, ha két tizenéves srác túl kíváncsi? A Tom Sawyer óta tudjuk, hogy nem sok jó. Az éj közepén Jim és Will a kisvárosba érkező vándorcirkuszosok titkai után szaglászik, és ennek következményeként olyan helyzetekbe keveredik, amiről itt és most nem rántanám le a leplet. Legyen elég annyi, hogy Bradbury ezzel az 1962-es regénnyel a horror műfajban próbálta ki magát, misztikus és rémisztő történetet vetett papírra, amely a kamaszregények báját sem nélkülözi. Szerintem az is vicces - de biztos csak nekem-, hogy egy 1968-as Agatha Christie-krimi címe Bradbury ezen művének címével lép párbeszédbe (Balhüvelykem bizsereg - ez a Christie-regény címe, a teljes sor: „Balhüvelykem bizsereg, gonosz lélek közeleg” - Shakespeare: Macbeth). De ez nyilván csak véletlen.
