Az aszfaltra rajzolt krétaemberek szörnyű képeket jövendölnek

.konyvesblog. | 2019. január 14. |

kretaember_borito_nyomdai.jpg

C. J. Tudort sokan az új Stephen Kingnek tartják. Hátborzongató könyvében, A krétaemberben 12 éves gyerekek világába csöppenünk. 1986 nyarán az egyik fiú színes krétákat kap ajándékba, amikkel először nem tud mit kezdeni, de aztán kiderül, hogy egész jól lehet hasznosítani őket. Baráti körének 5 tagja külön-külön színeket kap, és ezekkel üzengetnek egymásnak az aszfalton.

C.J. Tudor: A krétaember

Fordította: Loósz Vera, MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT, 2018, 334 oldal, 3990 HUF

 

Csakhogy aztán önnön akaratukból krétaemberek kezdenek feltűnni, amik szörnyű képeket jövendölnek a poros kövezeten. Tudtak a holttestről a folyóban. És tudtak a wurlitzeres lány testéről, amely még ott hevert az erdőben, fej nélkül. Aztán több haláleset után eltűnik a rejtélyes rajzoló, akiről senki sem tudja, hogy kicsoda.

30 évvel később, 2016-ban már mindenki felnőtt, aki egykor tudott a jelenségről. Eddie most is Anderburyben él, a régi iskolájában tanár, és egy albérlővel, Chloéval lakik együtt. Nyugalmas és meglehetősen üres az élete. Mígnem egy napon ismét felbukkannak a krétaemberek.

Olvass bele: 

1-24 a Krétaember by on Scribd

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.