Kálmán Olga: Egyenes beszéd

Libri, 2013, 350 oldal, 3192 Ft

Fotó: Valuska Gábor

Mindenki őriz magában egy saját képet Kálmán Olgáról (a 444-en született portré szerint ilyen - a szerk.). Sokan elismerik magabiztosságát, kíméletet nem ismerő kérdezéstechnikáját, másokat taszít rámenős modora, de olyan véleményt is hallottam, hogy felkészületlen és felületes riporter. November 30-án a tüzet okádó sárkányt, a harcias amazont mindenesetre otthon felejtették. Kálmán Olga az Odeonban tartott könyvbemutatóján nem viselt ördögszarvakat, és lópatáit is szögre akasztotta. Helyette természetességével, humorával varázsolta el az embereket: ebben persze sokat segített, hogy olyan untermant választottak beszélgetőtársául, mint Hajós András. Amennyiben helytálló őt bármilyen szituációban untermannak nevezni.

Jó néhány politikus és közéleti személyiség is megtisztelte az estet. Megjelent például Farkasházy Tivadar feleségestül, Hiller István, Karácsony Gergely és Kuncze Gábor. Kálmán Olga „barátjának", a holdudvarához tartozó bennfentes hírességnek látszódni valószínűleg kifizetődő, azt azonban nem tudni, ez fordítva is nagy öröm-e. Érdekelne, Kálmán mit szólt a kormánypárt érdektelenségéhez, ő ugyanis mindvégig gondosan lobogtatta a független, minden oldallal egyformán konfrontálódó riporternő zászlaját. A riporterét, aki a „popómagazinokkal" (Hajós) nem ápol semmiféle kapcsolatot, és nem gondolja, hogy keményen végigdolgozott életével olyan érdeklődésre tarthatna számot, mint egy semmiből előbukkanó, kérészéletű valóságshow-hősöcske (szintén Hajós).

Az est házigazdája ironikus-kikacsintós hangsúllyal eldarálta a PR-szöveget a könyvben szereplő „politikustörpékről és színészóriásokról" (Kálmánnak el is kerekedett a szeme, mire Hajós szenvtelenül közölte: „Épp eladom a könyvedet!"), szerelmi szálakról, boldogságról és Friderikusz Sándorról. Bevezetőként arról faggatta Kálmánt, hogy a belőle sugárzó erő és fegyelmezettség mennyire játszik lényeges szerepet az életében. A végig rendkívül nyugodtan, harmonikusan viselkedő riporter azt válaszolta, számára ez mindennek az alapja, rend nélkül nem tudna dolgozni, belebolondulna, ha akár egy napot is csúszna a leadási határidővel. Kollégáitól ugyanezt várja el, olyan nem létezhet, hogy ej, ráérünk arra még. Szerinte a pontosság nemcsak a tévés szakmában fontos, más munkakörben is ugyanilyen precizitásra van szükség. Miközben ezt fejtegette, Poirot rendmániáját megszégyenítve kiegyenesítette az asztalon ferdén heverő könyvet és szimmetrikusra igazgatta a vizespoharakat.

Nincsenek kérdőjelek 

Persze Kálmán Olga sem úgy született, hogy a kórházi ágyon gőgicsélve napilapok felé nyújtogatta apró ujjacskáit. Mint kiderült, egészen fiatalon régész szeretett volna lenni, kamaszkorában pedig a világot jelentő színpadi deszkákra áhítozott. Éveken át elszántan gitározott is, egyszer azonban végighallgatott egy Babos Gyula-koncertet, és többé nem vett hangszert a kezébe. Minden döntését a tudatosság vezérelte: úgy gondolta, ha nem lehet kiemelkedő színész vagy zseniális gitáros, akkor nem érdemes tovább csinálni. Döntéseit egy ezredmásodperc alatt hozta meg: elmondása szerint ezeket a kérdéseket rég elrendezte magában, és nem vívódik azon, mi lett volna, ha más életet, szakmát választ. Életfilozófiáján sokat vitáztak Hajóssal, aki saját egyéniségét nagyjából Kálmán szöges ellentéteként határozta meg, és szemlátomást élvezetet okozott neki interjúalanya tökéletességének mázát kapargatni. Ki is derült, hogy valóban vannak határai a tökélynek. Kálmánnak saját bevallása szerint sose volt olyan pillanata, hogy elégedetten hátradőlt volna: na, milyen ügyesen építettem fel az imidzsemet. Krédója az állandó előre haladás, a szakadatlan munka, tanulás, törekedés a tökéletességre, amiről nem érzi, hogy eddig bármikor elérte volna.

A gyerekkortól elhatalmasodó „hírbuziság" végül közös nevezőre hozta a két különböző személyiséget. Kiderült, hogy interjúalany és kérdezője hajnali negyed kettőkor is képes a paplan alatt böngészni a telefonját, csak épp Hajós eltöpreng azon, hogy ez most tényleg annyira fontos-e, Kálmán pedig nem ismeri a kérdőjeleket. A technikai kütyük iránti feltétlen csodálatot sikeresen átadták utódaiknak is: Hajós kislánya addig nem megy pisilni, amíg nem találja meg az ipadjét, és Kálmán kisfia sem teszi be a lábát az illemhelyre egy jó kis táblagép nélkül.

Hajós elmondta, kevés műsort szeret igazán, mert nehéz megtalálni a középutat a túl szerény és a taszítóan egoista riporteri kérdezésmód között. Kálmán sokat dolgozott azon, hogy kialakítsa saját stílusát és metódusát, a „tehátozás"-ról való leszokás komoly gondokat okoz neki, de az is idegesíti, ha a néző fennakad egy tévés szereplő nyelvbotlásán, mivel ez a világ legtermészetesebb dolga.

Figyeli a másik testét

A beszélgetés külön fejezetét képezte Hajós és Kálmán nonverbális kommunikációról folytatott évődő diskurzusa. Mint kiderült, a riporternő tudatosan figyeli beszélgetőpartnere testi jelzéseit, kutatja, hogy a gesztusok, a testtartás, a mimika mit tükröz az illető őszinteségéről, a szituációval kapcsolatos érzelmeiről. Hajós némi értetlenkedésének adott hangot, mire Kálmán egyszerűen hátat fordított neki, az ajtót figyelte, és nagyképűre színezett hangon szónokolt a könyv és önnön nagyszerűségéről. Hajós szerint ez a testtartás és modor azt fejezi ki, hogy „bejövök a csajnak".

Kálmán Hajós testjelzéseiből egyébként azt szűrte le, hogy szívesen csinálja a vele folytatott beszélgetést, mire Hajós felcsillanó szemmel jegyezte meg: „Vérprofi vagyok." Sőt, azt is hozzátette, lehetne Bódy Sylvi testfestő műsorán dupla gázsiért, mégis sikerül elhitetnie, milyen remekül érzi magát itt. A beszélgetés egy időre megakadt, mert a közönség képtelen volt megfékezni visongó röhögését, visszahallgatva a csevejt a diktafonom konokul sípolt perceken át.

Kálmán szerint az interjúalanyok testbeszéde a közönségnek is pontosan közvetíti, mire gondolnak valójában, az emberek pedig ösztönösen értelmezik a jelzéseket. Az egész csak abban az esetben nem működik, ha a befogadó elvakultan imád vagy gyűlöl. Politikai hovatartozástól függően egy beszélgetés alapján őt aposztrofálták már DK-rajongónak és Gyurcsány-gyűlölőnek egyaránt. Az igazi hívő a saját szemének sem akar hinni, és érzéketlen az emberi test jelzéseire, mert nála a hit győzedelmeskedik a tények fölött.

„Meddig kell ütni az interjúalanyt?

Hol a határ?" - tette fel a nagy kérdést Hajós. Kálmán szerint ez témától és embertől függ, de megesett, hogy a műsorszerkesztők egy interjú közepén a fülesen keresztül könyörögtek neki: engedje már haza azt a szerencsétlent, mert egyszerűen fáj nézni, ahogy szenved. Szerinte vannak helyzetek, amikor kekecnek kell lenni, kíméletlenül nyúzni és bántani a szemközt ülőt, hogy a néző tényleg megértse, itt valami nagy simli van. Alapvetően viszont abban hisz, hogy hagyni kell mindenkit beszélni, aztán egymás mellé kell helyezni a különböző véleményeket, és a befogadóra bízni a a végső konzekvencia levonását.

A nőket vizslató/megítélő férfiszem felvillanása nem maradhatott el. Hajós, aki korábban büszkén szagoltatta fokhagymától illatozó ujjait Kálmánnal, ezzel jókora taslit akarván adni a sztereotip nemi szerepeknek, kifejtette, hogy a Kálmán Olga-jelenség a hímekben ambivalens érzelmeket kelt. Először erős utálatot éreznek, két hét múlva azonban őrá fognak emlékezni, és nem a szőke cicababára, aki nagyra kerekített szemekkel fantáziátlan kérdéseket lehel az interjúalany fülébe. A férfiak inkább vállalják a stúdióbeli verbális ütlegelést, mint a jóleső, de felejthető simogatásokat. Kálmán elcsodálkozott kicsit („Azért jönnek hozzám, hogy üss, te állat?"), majd elmesélte, hogy szerinte egy politikus nem kegyet gyakorol, ha beül hozzá valódi beszélgetést folytatni. Neki tájékoztatnia kell a nyilvánosságot, ez munkaköri kötelessége. Egy jó politikus ráadásul pontosan tudja, hogy ha vállalja a véleményét, hajlandó érvelni, valós polémiában részt venni, akkor sokkal többet nyerhet, mint ha színtelen-szagtalan interjúkba menekül, vagy csak a saját táborával áll szóba.

Jöttek a politikusok is

Az est zárásaként a kivetítőn hat politikus bukkant fel, akik kérdéseket tettek fel egykori kínzójuknak. Minden szekértáborból kérdezett valaki: feltűnt a videóbejátszásban Kuncze Gábor, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, L. Simon László és Karácsony Gergely. Nagy derültséget okozott Mesterházy kissé fakó kérdése (mikor érezte jobban magát Olga, a régi sufnitévés időszakban, vagy most, a modern technika korában), vagy Gyurcsány nehezen érthető utalgatása az összefogásnak akadályairól. Természetesen senkit nem lepett meg, hogy Ferenc egy könyvbemutatóba is képes volt belopni kedvenc vesszőparipáját. L. Simon László Olga erotomán versei felől érdeklődött (a riporternő nem is tudta igazán értelmezni), Karácsony Gergely pedig puhatolózott, vajon megitta-e már Kálmán az ajándék LMP-s pálinkát (Hajós finoman érdeklődött, bele kell-e képzelni az üvegbe egy zsugorított, leláncolt környezetvédőt). Bajnai Gordon kérdése (hogy viseli Olga öt éves kisfia édesanyja népszerűségét) azért kavart viharszerű nevetést, mert Marci akkor kászálódott fel a színpadra vagy negyedszer, és a kérdésre, hogy szereti-e anyukája foglalkozását, csak annyit felelt morcosan: „Nem."

„Nem is gondoltam volna, hogy ennyire szimpi" - ezt pedig az egyik vendég mondta a beszélgetés után lelkesen, pezsgőspoharat szorongatva, és sajtos pogácsákat majszolva, amivel a rendezvény szervezői örvendeztették meg az érdeklődőket. Úgy látszik, kevesen hiszik el kőkeménynek tűnő riporterekről, hogy emberből vannak, szeretettel simogatják a kisfiuk haját, szimpatikus, öreg apukájuk van, és – ahogy Kálmán röviden utalt rá – ha valami nagyon fáj nekik, akkor olajozottan működő beszélőkéjük hirtelen cserben hagyja őket.