Elhunyt a Tövismadarak írója, Colleen McCullough

Elhunyt a Tövismadarak írója, Colleen McCullough

.konyvesblog. | 2015. január 29. |

Colleen McCullough (kép forrása)

Hetvenhét éves korában elhunyt Colleen McCullough ausztrál szerző, aki a Tövismadarak című regényével szerzett nemzetközi hírnevet. Az író egy Norfolk Island-i kórházban halt meg.

Colleen McCullough 1937-ben Wellingtonban született, maori és ír felmenőkkel is büszkélkedhetett. Egyetemi tanulmányait követően idegorvosként dolgozott Sydney-ben, később az Egyesült Államokban tíz évig kutatott és tanított a Yale-en. Ekkor írta első regényét a Timet, melyből 1979-ben filmet forgattak, a főszerepben Mel Gibsonnal.

Tim

A következő regénye 1977-ben, a Tövismadarak volt, amely óriási nemzetközi siker lett. A családregényből 30 millió példányt adtak el világszerte, itthon 1990-ben jelent meg Göncz Árpád és Borbás Mária fordításában. A regényből készült minisorozatot 1983-ban mutatták be Richard Chamberlain főszereplésével.

Tövismadarak - részlet a filmből

A regény sikere lehetővé tette, hogy teljes egészében az írásra koncentrálhasson. Könyvei közül több megjelent magyarul is, legutóbb a Mezítelen valóság 2014-ben.

Forrás: abc.net.au

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.