Látáscsapda - Beszélgetések El Kazovszkijjal
Magvető könyvkiadó, 2012, 344 oldal, 2967 HUF
Éppen egy hónapja, 2012 decemberében mutatta be a Magvető Kiadó az El Kazovszkij emlékére összeállított beszélgetésgyűjteményt, a Látáscsapdát. A kötetben 340 oldalon 22 riportot, Kazovszkijtól két kisebb írást, és Földényi F. Lászlótól egy gyönyörű búcsúztatót is találunk.
El Kazovszkij 1948-ban született az akkori Leningrádban, tizenéves korában, fiatalon került Magyarországra. Elvégezte a Képzőművészeti Főiskola festő szakát, a magyar kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb alkotója volt. Foglalkozott festészettel, díszlettervezéssel, installációkkal, performansszal, orosz nyelven verseket is írt, ezekből 2011-ben adott ki a Magvető Kiadó egy válogatást Homokszökőkút címmel.
A Kossuth-díjas képzőművész 2008-ban hunyt el, az ő kérésére és emlékére létrehozott, róla elnevezett alapítvány pedig azóta is töretlenül munkálkodik a hagyatéka gondozásán, ennek a munkának az egyik eredményeként született meg a Látáscsapda. A szerkesztők, Cserjés Katalin és Uhl Gabriella három évtized beszélgetéseit, riportjait gyűjtötték egybe, amelyeket Siklós Péter látott el jegyzetekkel.
A beszélgetéseket olvasva az egyik legmeghatározóbb élményem a megdöbbenés volt: El Kazovszkij elmondhatatlanul őszintén felelt minden egyes hozzá intézett kérdésre, s ez az őszinteség egy hihetetlenül fájdalmas, gyönyörű, izgalmas és mély világhoz vezetett el. Torokszorító volt olvasni például azokat a halálról szóló szavakat, amelyek a súlyos betegség végén, két héttel saját halála előtt hagyták el Kazovszkij száját.
Amiről itt szó van, az korántsem pusztán képzőművészet: hangsúlyozottan jelennek meg a nyelv, a nyelvvesztés, identitás, az élet és a halál kérdései is. Egy olyan súlyos, komplex filozófiával és sorssal találtam szemben magamat, aminek a befogadásához legalább annyira szükség van irodalmi beállítottságra, mint képzőművészetire; éppen ezért nem is meglepő, hogy a beszélgetőpartnerek között rendre bukkannak fel irodalmárok, például Földényi F. László vagy éppen Bartis Attila, és hogy eredetileg több interjú is az Élet és Irodalomban látott napvilágot.
Az interjúk időbeli sorrendben követik egymást, 1981-től egészen 2008-ig, Kazovszkij haláláig. Egész műként olvasva a riportokat kissé meglepő volt, hogy mennyi kérdés ismétlődik beszélgetésről beszélgetésre. Bizonyos problémákhoz rendkívül kitartóan ragaszkodtak hosszú évekig az aktuális beszélgetőpartnerek, ami így olvasva, ilyen sorrendiség és szerkezet esetén már-már monotonnak hatott (bár érdekes játék megfigyelni az évek múltával alakuló kérdésfeltevési mechanizmusokat és eljárásokat is), de Kazovszkij is ugyanilyen makacssággal ragaszkodott válaszaihoz: az általa teremtett világban mindennek megvolt a maga pontos, kijelölt helye.
Bátran tudom ajánlani ezt a kötetet akkor is, ha csak kissé vagy egyáltalán nem ismeritek El Kazovszkij munkásságát, megrázó, értékes és érdekes lesz így is a mondanivalója. Tájékozottsága, műveltsége, pontossága és tisztánlátása pedig még így, papíron keresztül, lassan öt év távlatából is csodálatra méltó.
Szerző: Szász Anna Tünde
