Beleolvasó jaffa d:book dacia maraini

A szerelmi és történelmi nyomozás szálai Budapestre vezetnek

.konyvesblog. | 2019. március 08. |

Európában tíz éve ért véget a második világháború. Az üszkös romok már eltűntek az utcákról, de az emberi lelkeken ejtett sebek még nem gyógyultak be. Amara Sironit, a fiatal olasz újságírónőt főszerkesztője Kelet-Európába küldi, hogy tudósítson a vasfüggöny túloldalára került országok helyzetéről és arról, mi maradt a Soá emlékezetéből. Amarának személyes indítéka is van, hogy felüljön a keletre induló vonatra. Egy kudarcba fulladt házasság után mindenáron nyomára akar bukkanni kamaszkori szerelmének, Emanuelének.

Dacia Maraini: Végállomás Budapest

Fordította: Lukácsi Margit, Jaffa Kiadó, 2019, 416 oldal, 3990 HUF

 

Miután a két fiatalt a vészkorszak elszakította egymástól, Emanuele levelekben számolt be Amarának a sorsa alakulásáról. Az utolsó levél 1944-ben, a łódźi gettóból érkezett. Amara úgy sejti, hogy a fiút az auschwitzi haláltáborba hurcolták. A múltba és a sötétség mélyére vezető hosszú úton és a keresésben társául szegődik a félig magyar származású Hans, akivel Krakkó és Bécs után Budapestre is eljutnak, éppen akkor, amikor kitör a forradalom, amelynek aztán a szovjet tankok vetnek véget.

A lázas, egyszerre felemelő és tragikus napok elmúltával együtt térnek vissza Bécsbe, hogy szembesüljenek a vágyott és ugyanakkor rettegett igazsággal, amely örökre megváltoztatja Amara életét. Dacia Maraini meglepő, izgalmas fordulatokban bővelkedő regényében megrázó érzékletességgel rajzolódnak ki a közös sorsok egyéni drámái, legyen az a zsidók üldöztetése, a fronton harcoló katonák végzete vagy a túlélők és az otthon maradottak gyötrelmes küzdelme. Könyvében megelevenedik a háború sokkjából lassan magához térő Európa mindennapjainak hangulata, és az olvasó elé tárul egy olyan szerelem, amelyet a legnagyobb sötétség sem tud kioltani.

Olvass bele a könyvbe:

maraini-beleolvaso.pdf by on Scribd

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.