Anyám összejött az osztályfőnökkel

.konyvesblog. | 2017. január 02. |

olvasonk_szerint_2_4_4.JPG

A Polli-sorozat első kötete, a Mindörökké együtt a tizenkét éves Polli igencsak izgalmas életét mutatja be. Nem elég, hogy Mimún, a marokkói származású barátja szakít vele, az anyukája összejön az osztályfőnökével, apukája pedig, aki a nagyon találó Simli becenévre hallgat, egyre csak bajba keveredik. Simli azt mondja, költő, de még soha egy verset sem írt. Polli ezért úgy dönt, leírja azokat a verseket, amelyek Simli fejében vannak, de ő nem képes papírra vetni őket. Polli sok időt tölt a nagyszüleinél, akik istenhívők, így némiképp a vallás és a hit témaköre is előkerül. Polli kap egy kis bocit, akivel nagyon jó barátokká válnak.

Guus Kuijer: Polli - Mindörökké együtt 1. 

Fordította: Wekerle Szabolcs, Kemény Zsófi (versek), Pozsonyi Pagony, 2016, 215 oldal, 2690 HUF

Első mondat: „Az osztályfőnököm szerelmes az anyukámba!”

 

Nagyon tetszett a regényben a költészet jelenléte. Bár a versek egyszerűek, és a rímek néha kicsit erőltetettnek tűnnek, mégis különlegessé teszik a könyvet. Fontos, hogy a gyerekek lássák, a költészet nemcsak valami régi, poros dolog, amit rég halott emberek művelnek, hanem valami nagyon is élő. A művészet, az írás segíthet átvészelni a nehéz időszakot.

Guus Kuijet (1942) holland gyermek- és ifjúsági író, a Pollin kívül magyarul megjelent még tőle a Minden dolgok könyve, amely 2012-ben elnyerte a nívós Astrid Lindgren-emlékdíjat. Mielőtt írni kezdett volna, tanárként dolgozott, a gyermeki lelket tehát első kézből ismeri. Polli, hollandul Polleke, történetéből film, illetve tévésorozat is készült.

Bevallom, az elején kicsit unalmasnak és szürkének éreztem a könyvet. Polli kedves lány ugyan, de a versíráson kívül nem találtam benne semmi eredetit. Hiányzott a friss, egyedi hang, amit más gyerek- vagy tinédzserkaraktereknél megszokhattunk. Elég sok felkavaró dolog történik Pollival, ott van ugye a szakítása, anyukája és az osztályfőnök viszonya, vagy amikor végül bevallja magának, hogy apukája drogfüggő. Polli sohasem akad ki. Mondja ugyan, hogy szomorú, de sosem éreztem át igazán a fájdalmát vagy éppen a haragját. És nem azért, mert már nem vagyok tizenkét éves. Polli problémái mind nagyon érdekesek, amikről remek könyvet lehetne írni, de úgy érzem, Guus Kuijet nem aknázta ki a történetben rejlő összes lehetőséget. Nem vont be mint olvasót, nem izgultam Polliért.

Értékeltem a könyv törekvését a sokszínűségre, Pollinak vannak arab osztálytársai, akadnak benne meleg szülői párok, vagy mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekek. Polli és Mimún kapcsolata lehetett volna sokkal érdekesebb vagy különlegesebb. Kicsit úgy éreztem, mintha Mimún családi háttere csak díszlet lett volna, de nem kapott jelentősebb szerepet.

A regény második fele szórakoztatóbb volt, mint az első, néha még mosolyogtam is rajta. Az utolsó harminc oldalt nagyon gyorsan elolvastam, és őszintén érdekelt is, mi lesz Polli sorsa. A baj csak az, hogy ha nem lett volna muszáj befejeznem a könyvet, lehet, hogy letettem volna valahova, és el is feledkeztem volna róla. Az a sanda gyanúm, hogy egy tizenkét éves is hasonlóan érezne. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy elolvastam, kedves történet volt, és a végére a szereplők is egész a szívemhez nőttek.

Szerző: Sütő Fanni

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál
...

Németh Gábor: Van egy ösztönös együttműködés, ha kínozni kell

Zsidó vagy? nagy siker volt a magyar kortárs irodalomban két évtizeddel ezelőtt, és azóta sem vesztett szinte semmit a relevanciájából. Németh Gábor a Margón. 

...

Esterházy Péter megmutatja, hogyan ad interjút egy kiegyensúlyozott magyar úr

Esterházy Péter idén lenne 75 éves. A Magvető ez alkalomból különleges interjúkötettel jelentkezett, amit a Margón mutattak be.

...

Nádas Péter: A Párhuzamos történetek nem tud véget érni

Nádas Péter a Tavaszi Margón sok kételyt eloszlatott a regénnyel kapcsolatban: megtudtuk, milyen volt megírni Kristóf és Gyöngyvér maratoni szexjelenetét, milyen volt a szerkesztés, sőt azt is, miért gondolta az egykori gépírója, hogy az író megőrült.

...

Milyen ma magyarnak lenni külföldön? – Nádasdy Ádám a Margón

Anglia szemmagasságból és Magyarország a szigetországból nézve Nádasdy Ádám új kötetében, a Londoni levelekben.

...

Szaniszló Judit: Annyira jelentéktelenek vagyunk, mégis mindannyiunk története roppant izgalmas

A másik ember egy bérház lakóinak életét mutatja be a covid alatt, miközben árnyaltan beszél magányról, egyedüllétről és társadalmi kérdésekről. Kötetbemutató a Margón. 

...

Spiró György: A Fogság megírása maratonfutás volt, nem ajánlanám mindenkinek

Az idén 20 éves Fogságról Valuska László kérdezte Spiró Györgyöt a Tavaszi Margó Fesztiválon.