Nyáry Krisztián: Hatalmas felelősséget bízott rá egy különös látogató

Nyáry Krisztián: Hatalmas felelősséget bízott rá egy különös látogató

Pénz, hatalom, polgári megélhetés, egy komolytalannak tűnő ajánlat – cserébe oda a nyugodt élet. Babits Mihály óriási lehetőséget kapott, amivel nemcsak feladat, de hálás barátok, hanem ellenségek, és örök kétely jártak. Az Így döntöttek ők sorozatban magyar írók, költők életének kevéssé ismert, mégis meghatározóvá vált döntéseiről mesél Nyáry Krisztián.

1923 októberében Babits Mihály különös levelet kapott. Az általa nem sokkal korábban megismert műkritikus, Baumgarten Ferenc Ferdinánd arról értesítette, hogy végrendeletével alapítványt hozott létre, amely halála után teljes vagyonát „a szűkölködő magyar írók anyagi gondjainak enyhítésére” fordítja majd. Az alapítvány kurátorának Babitsot kérte fel.

A költő nem tudta mire vélni a levelet.

A férfiról annyit tudott, hogy Németországban él, és olykor kisebb kritikákat küld a Nyugatnak. Amikor két héttel korábban először találkoztak, csak művészeti kérdésekről beszélgettek. A találkozón semmi sem utalt rá, hogy Baumgarten vagyonos ember lenne, az pedig végképp nem tűnt valószínűnek, hogy lenne miért végrendelkeznie: alig volt idősebb Babitsnál, és láthatólag jó egészségnek örvendett.

A költő nem is vette komolyan a felajánlást, bár meglepte a terv részletes kidolgozottsága. A végrendelet szerint olyan magyar írók részesülhetnek az alapítvány támogatásában, akik „minden vallási, faji és társadalmi előítélettől mentesek és (...) anyagiakban szükséget szenvednek.”  

Tréfás levélben köszönte meg a felajánlást és a neki szánt posztot, viszontválaszt többé nem kapott. 

Annál nagyobb volt a meglepetése amikor négy évvel később arról kapott értesítést, hogy Baumgarten egy hirtelen jött tüdőgyulladásban elhunyt, és jelentős vagyont hagyott a nevét viselő alapítványra: két belvárosi bérpalota jövedelmét és rengeteg értékpapírt.

 Babits azonnal megértette, hogy hatalmas felelősség szakadt rá, és azonnal el kell döntenie, hogy ezt vállalja-e. A mai áron több milliárd forintnak megfelelő összeg komoly hatalmat adott a kijelölt kurátor kezébe. A 3000 pengős „évdíj” egy évig nyugodt alkotást biztosított a díjazottnak, de az 1000 pengős „jutalom” is komoly anyagi segítséget jelentett. A kurátori munka Babits számára is polgári megélhetést ígért, mégis tudta, hogy 

ha igent mond, addigi nyugodt, szerzői élete is felborul majd. 

Aki hatalmas összegekről dönt, annak azonnal ellenségei lesznek, és költői elefántcsonttornyok helyett egy pénzzel és hatalommal járó intézményt kell uralnia. 

Babits ódzkodott a szereptől, mégis eldöntötte, hogy betartja különös látogatójának tett ígéretét. 

Döntéseivel sok hálás barátot, de még több elégedetlen ellenséget szerzett magának, 

és soha többé nem lehetett biztos benne, hogy írótársai az életműve vagy a kurátori tisztsége miatt tisztelegnek-e előtte. Viszont létrehozta és működtette a magyar irodalomtörténet legnagyobb hatású magánalapítványát, amely rengeteg fontos mű megszületését tette lehetővé.

Naponta rengeteg döntést hozunk meg, legyen az akár kicsi vagy nagy. Az OTP Bank rugalmasan alakítható Bázis számlacsomagjaival könnyen megtervezheted életed következő lépését. Részletek a számlacsomagokról az OTP Bank honlapján és a bankfiókokban érhetők el.