Megnyílt a Mesemúzeum új helyszíne, a Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely

Megnyílt a Mesemúzeum új helyszíne, a Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely

Megnyílt kedden a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) - Mesemúzeum új helyszíne, a kiskamaszoknak szóló Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely.

Könyves Magazin | 2020. szeptember 09. |

Az új filiálé keddi budapesti megnyitóján Dömötör Csaba parlamenti államtitkár Csukás István írót idézve kiemelte: a mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés.    

Arról beszélt, hogy a mesék szerepe elsődleges az emberi gondolkodás kialakulásában. A körülöttünk lévő világ megismeréséhez a meséken keresztül vezet az út. A gyermek a mesén keresztül tanulja meg felismerni az események közötti összefüggéseket, értelmezni a történeteket, átlátni az emberi kapcsolatokat és elválasztani egymástól a jót és a rosszat. Így alakulnak ki benne az élethez szükséges érzelmek.    

-

Fotók: Beliczay László

Mint mondta, egész életünkben körbe vesznek minket a történetek, amelyek nemcsak egyéneket, hanem közösségeket is építenek. A mesék az életünk részei, nem tudnánk nélkülük létezni - mondta, hangsúlyozva: ha megszűnne a mese, a történet, azzal megszűnne az emberi lét is.    

„Kívánom, hogy a most átadott műhely hozzon újabb generációkat közelebb a mi történetünkhöz. Segítse őket abban, hogy különbséget tegyenek jó és rossz, lényeges és lényegtelen, értékes és értéktelen között" - mondta, hozzátéve: alkossanak itt olyan történeteket, amelyek választ adnak arra is, hogy kik vagyunk és merre tartunk.    

Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója felidézte: amikor Helmich Katalin, a Mesemúzeum igazgatója elmondta, hogy szeretné a múzeumot tovább építeni, egy történetalkotó műhelyt szeretne létrehozni, akkor úgy gondolta, ez fontos állomása lesz a gyerekek fejlődésének.    

-

Az eseményen Berg Judit író, a Mesemúzeum „kulcsőre" nyitotta meg a meseműhelyt és beszélt a kiállításról. Mint mondta, olyan dolog született, amely sok gyerek számára fog maradandó élményt szerezni és talán megnyitja a kaput egy olyan út felé, amerre sokan boldogan indulnak majd. Kiemelte: a történetmondás, a történetalkotás felszabadító alkotótevékenység, nem kell profinak lenni ahhoz, hogy jó történeteink születhessenek. Ha kapunk hozzá megfelelő segítséget, útmutatást, hogyan is kell történetet építeni, akkor hihetetlen élményben lehet része mindenkinek - mondta, hozzáfűzve, hogy a múzeumban a látogatók szakmai szempontokat kaphatnak a történetalkotáshoz, fejlesztik a szókincsüket, lépésről lépésre viszik bele őket az alkotói folyamatba.    

Az új helyszínt a Budavári Önkormányzat által felajánlott épületrészben, a Döbrentei utca 9. szám alatti Virág Benedek-házban alakították ki. Míg a Mesemúzeum foglalkozásaival és rendezvényeivel az 5-10 éves korosztályra fókuszál, az új térben a 10-14 évesek szövegértő és szövegalkotó készségét fejlesztő, magyar gyerek- és ifjúsági irodalmat közvetítő kiállítást hoztak létre. A 78 négyzetméteres helyiségben olyan installációs teret alakítottak ki, amely inspirálóan hat, mintát és ötleteket nyújt a történetalkotáshoz.   

-

A kiállítótérben olyan állomásokat, „kulisszákat" terveztek, amelyek egyrészt alkalmasak arra, hogy a történetalkotás folyamatát különböző módon előrelendítsék - karakterépítés vizuális eszközökkel az animációs szigeten vagy helyszínválasztás a „kukucskafal" segítségével -, másrészt lehetővé teszik, hogy az írásban önmagukat nehezebben kifejező látogatók is sikerrel hozzanak létre történetet, történetrészletet akár hangrögzítés, akár animációkészítés révén. Az inspiratív tér mellett irodalmi művek szövegrészletei mozdítják elő az alkotómunkát. A kreatív írás, a drámapedagógia és az irodalomtanítás területeinek módszertani konvencióit ötvöző kulisszák eszközöket, trükköket, ötleteket kínálnak mindehhez.

(MTI)

 

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

„Eddig volt, mese volt..." - Mesemúzeum Budapesten

...
Gyerekirodalom

Rajzpályázat is kapcsolódik Rowling új meseregényéhez

Angolul novemberben, magyarul idén télen jelenik meg J.K. Rowling új meseregénye, amelyről hazai kiadója, az Animus árult el néhány részletet a Facebook-oldalán.

...
Gyerekirodalom

A magyar népmesei motívumokat és a skót hagyományokat vegyíti Halász Margit

Szeptemberben jelenik meg Halász Margit Hetvenhét vörös bárány című gyerekkönyve a Prae Kiadónál, amelyet a Belgiumban élő Bogdán Viktória illusztrál. Mutatjuk a címadó történetet!

Egy kiállítás képe
...
Egy kiállítás képe

Selyem Zsuzsa: Ne fázz! [Egy kiállítás képe]

...
Egy kiállítás képe

Finy Petra: Szerintem [Egy kiállítás képe]

...
Egy kiállítás képe

Tóth Krisztina: Taki [Egy kiállítás képe]

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Meghalt a Találd ki, mennyire szeretlek szerzője

Elhunyt a Találd ki, mennyire szeretlek című gyerekklasszikus szerzője. Sam McBratney kötete a mai napig nagyon népszerű világszerte; szeptemberben posztumusz jelenik meg a mesekönyv folytatása.

...
Gyerekirodalom

Berg Judit és Varró Dániel - Lételemük a mese

A  kortárs magyar gyerekirodalom két meghatározó alakja Berg Judit és Varró Dániel, akik az elmúlt években tovább építették és bővítették azokat a meseuniverzumokat, amelyeket nemcsak a gyerekek fedeznek fel örömmel, hanem a felnőttek is szívesen bolyonganak bennük. Páros interjúnkban generációs hatásokról, olvasói szokásokról és sorozatokról beszélgettünk velük.

...
Gyerekirodalom

10 oka is van annak, amiért Boleyn Anna menőbb, mint a köldökvillantós lányok

Meddig tart az óvó szeretet és hol kezdődik az érzelmi kisajátítás? Mucha Dorka új ifjúsági regényében ennek jár utána.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

„Itt nincs történelmi igazságtétel” - Anna Politkovszkaja: Orosz napló

A 2010-es évek szerte a világon a demokratikus berendezkedések, ezzel együtt a szabad sajtó gyengüléséről, illetve a mindent elárasztó propagandáról is szóltak. Magyarországon különösen. Többek között erről beszélgettünk az orosz újságírót, Anna Politkovszkaját alakító Fullajtár Andrea színésznővel és az Orosz napló szerkesztőjével, Filippov Gábor politológussal. A darabot február végén mutatták be a Katonában, a pandémia miatti szünet után pedig jövő héttől ismét színre kerül.

...
Nagy

„A fennmaradó házasságokat boldognak tekintjük, még ha nem is boldogok” – Taffy Brodesser-Akner: Fleishman bajban van

Taffy Brodesser-Akner Fleishman bajban van című regényével több cikkben is foglalkoztunk már. Ezúttal a könyvből vett kedvenc idézeteinket gyűjtöttük össze.

...
Nagy

Rubik Ernő nem akarta megírni a kocka történetét, mégis megmutatta, hogyan gondolkodik

Rubik Ernő szórakoztató és szerény megtaláló, aki a feltaláló szót nem szereti. A világon egymilliárdan játszottak már a kockájával, ami kulturális jelenséggé vált. 1983-ban már majdnem írt egy könyvet, de az végül nem jelent meg. Megjelent A mi kockánk.