Képregényben tárulnak fel a Mátyás-templom történetének titkai

Képregényben tárulnak fel a Mátyás-templom történetének titkai

A Mátyás-templom emlékezetes eseményekkel, koronázásokkal, esküvőkkel, ugyanakkor tragédiákkal is tarkított, viharos története tárul fel a Múltébresztők című képregényben, amelynek keletkezéséről az írót, Dávid Ádámot kérdeztük.

Ruff Orsolya | 2020. július 14. |
Múltébresztők című képregény a Mátyás-templom nyolcszáz éves történetét mutatja be elsősorban a 10‒14 éves kiskamasz olvasóknak egy játékos időutazás keretében, ahogy erre az alcím (Kalandozások a Mátyás-templomban) is utal. A képregény írója, Dávid Ádám megkeresésünkre elmondta, hogy a kerettörténet felütése szerint Berci, egy szegedi diák Budapestre érkezik, és unja magát az osztálykiránduláson az ofőjük végtelenbe nyúló templomtörténeti kiselőadását hallgatva. Elkóborol a csoporttól, és rátalál egy különleges oszlopfőre, amelyen két figura tart egy üres kódexet (ami egyébként Budapest legrégebbi, eredeti helyén talált és restaurált középkori kőfaragványa).
-
Bercinek sikerül feltörnie a kódex kódját, a szobrok pedig megelevenednek. Ők Tabula és Rasa, a két múltébresztő, akik megnyitják az időliftet a fiúnak, hogy végigkalauzolják a templom királykoronázásokkal, különleges esküvőkkel, valamint pusztító tüzekkel és robbanásokkal tarkított, viharos történetén.
-
Dávid Ádám író és Németh Gyula grafikus negyedik közös munkájaként jelent meg a Múltébresztők. Németh Gyula először a szerző Millennium expressz című történelmi kalandregény-trilógiájának második és harmadik kötetéhez készített borítót (az első kötet borítóját Futaki Attila rajzolta), majd a Design Terminál felkérésére született meg a sztori képregényes előzménytörténete (ezt egyelőre nem adták ki). Rabtársak a Gulagon címmel írt képregényük a Gulág Emlékbizottság felkérésére jelent meg 2016 decemberében. Olofsson Placid atya és Menczer Gusztáv története százezer középiskoláshoz jutott el, és a 28 oldalas képregényt 2017-ben Alfabéta-díjra jelölték. A Mindszenty József életútját bemutató MINDSZENTY-képregény pedig a Mindszenty Alapítvány felkérésére készült 2018-ban.
-
A Múltébresztők című új képregény a Mátyás-templom boltjában vásárolható meg.
Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

Berg Judit krimije után majd mindenki a Mátyás-templomban akar nyomozni

...
Nagy

Dávid Ádám: Egy digitális bennszülöttet is lenyűgözhet Houdini

...
Nagy

Ezekkel a kalandos képregényekkel könnyű elszakadni a képernyőtől

A karantén alatt és után is szükség van kikapcsolódásra, de mi van, ha az embernek nincs társasága, vagy nem szeretne ismét webkamerán keresztül kommunikálni a partnereivel? Ekkor jöhetnek szóba az egyszemélyes játékok.

KÉPALÁ 2020
...
Nagy

Elindult a KÉPALÁ pályázat - Neked mit mesél a fotó?

...
KÉPALÁ - Testőrök között

Győry Domonkos: Papamobil [Képalá]

...
KÉPALÁ - Apa

Papp Ágnes: Vízidő [Képalá]

Hírek
...
Hírek

Dragomán egypercesben írta meg az SZFE körüli helyzetet

...
Hírek

Újra streamel a Radnóti Színház!

...
Hírek

Minisorozatot készít az HBO Nesbo A fiújából

...
Hírek

Nem jelenhetett meg a Péterfy-Novák Évával készült interjú a 168 órában

...
Hírek

Jövőre két Philip Roth-életrajz jön Amerikában

...
Hírek

A cyberpunktól a Dűnéig - Hétfőtől ismét Világok Találkozása

A hét könyve
Kritika
Nagy-Britannia legrosszabb évei, legrosszabb évei
...
Nagy

Csillag Péter: Egy nap a mai futballviszonyok értékelése is biztosan érdemes lesz az utókor figyelmére

Az Ady stoplisban című kötetben magyar irodalmi alakok futballhoz való viszonya, a Kapufák és kényszerítők című könyvben a sport és a történelem kölcsönhatása került terítékre, a Hátsó füves című fotóalbum pedig a mai vidéki focira és a sport társadalmi vetületeire irányítja a reflektort. Interjú.

Polc

Mégis minden félbemaradt - Térey János 50

...

Az élet egy kártyavár, és nem te osztod a lapokat

...

Az életünket akkor tudjuk helyre tenni, ha ismerjük a családi múltunkat

...

A Lovecraft földjén a horror és a rasszizmus határait mossa össze

...