Mégis hol írta Rowling a Harry Pottert?
Könyves Magazin

Mégis hol írta Rowling a Harry Pottert?

A Harry Potter helyszínei nagyjából a megjelenés óta lázban tartják a rajongókat (Skóciában például komplett tematikus túrákat is szerveznek), egy twitterező ugyanakkor a napokban egy az egyben rákérdezett Rowlingnál, aki elárult pár kulisszatitkot.

Az író szerint ha meg kellene határoznia Harry Potter szülőhelyét, pontosabban azt a momentumot, amikor kipattant a fejéből a sorozat ötlete, akkor az a Manchester és London között közlekedő vonat lenne. De mindig jól szórakozik, amikor azt hallja, hogy például Roxfort ötletét egy olyan csodás hely inspirálta, amelyet egykor meglátogatott, mert „ez távol áll az igazságtól”. Szerinte ha valóban azok a régi épületek, kocsmák, sikátorok vagy sírkertek inspirálták volna, amelyekről mások ezt állítják, akkor a húszas éveit non-stop utazgatással töltötte volna, állítása szerint viszont ez egyáltalán nem így történt. Ehelyett olyan helyeken ücsörgött, ahol olcsón kávéhoz jutott, vagy amelynek a bérleti díját megengedhette magának, miközben a történetein agyalt. 

Mindenesetre a Harry Potter és a bölcsek köve első sorait egy Clapham Junction környéki lakásban írta (ahogy fogalmazott: akkor tette le Roxfort első tégláit) – egy sportbolt feletti szobát bérelt ott. Sokkal romantikusabb körülmények között íródott ugyanakkor az a rész, amelyben Harry megkapja az első varázspálcáját Ollivandertől – ezt ugyanis egy fa alatt írta. Még egy fényképet is mutatott róla, de azt nem volt hajlandó elárulni, hogy a fa pontosan hol található. 

Elismerte ugyanakkor, hogy számos helyen írta a HP-t, ezek között van az edinburgh-i Elephant Café éppúgy, mint a portói The Majestic Café is. És hogy melyik helyszínre emlékezik vissza különösen szívesen? Egy régi kávézóra az edinburgh-i Nicolson Streeten. Emlékei szerint egyfolytában írt ott, és volt rá példa, hogy egyszer egy ültő helyében megírt egy teljes fejezetet. Úgy tudja, hogy a kávézó helyén ma már kínai étterem működik.

Forrás: Vogue