Vedd meg 5000-ért a Puskás-film forgatókönyvét!

Valuska László | 2014. május 21. |

Ki lesz az első vásárló, aki rárepül a népszerű és foglalkoztatott forgatókönyvíró, Köbli Norbert Puskás Ferenc életéről szóló filmtervének? A Vonnegut Antikvárium belistázta a forgatókönyvet, amit a Bookline-ban lehet megvásárolni. Itt a link. 

A Puskás Ferenc életéről szóló filmet Neményi Ádám gyártotta volna, a forgatókönyv első verzióját Szöllősi György, a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója írta saját könyvéből, a másodikat közösen írta Köblivel, a harmadik, fent látható verziót már Köbli jegyzi egyedül, aki A vizsgát, A berni követet, a Szabadság különjáratot is.

Köbli Norbi így foglalta össze cseten nekünk:

2010-ben írtam a forgatókönyvet. Puskás karrierjét követi 1948 és '58 között. háromórás nagy eposz. sajna azóta sem lett belőle film - gondolom, túl drága lenne. annak idején a gyártó, ahogy az ilyenkor szokás, kinyomtatott pár összefűzött forgatókönyvet - potenciális pénzosztóknak, befektetőknek, rendezőknek. ezek közül kerülhetett most antikváriumba az egyik példány.

Az Indexen sokszor került szóba, hogy készül Puskás-film. Antal Nimród is többször beszélt  a Puskás-filmről: "Ez sokkal több, mint foci, ennek az embernek a története igazi csoda volt. Puskás a focin túl érdekes ember."

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél