Van egy író. Szeretem. - Esterházy Péterre emlékeznek a Teslában

.konyvesblog. | 2017. október 26. |

Már több mint egy éve nincs velünk Esterházy Péter, életműve azonban élőbb, mint valaha. Hatása túlterjeszkedik a szigorúan értett szépirodalom határain. A Szépírók Társaságának őszi fesztiválja (november 4-5.) ezt a sokszínű és sokrétű hatást mutatja be zenével, színházzal, képzőművészettel, kerekasztal-beszélgetésekkel – és természetesen sok-sok irodalommal.

A fesztivált videókampány vezeti be, amelyben írók, olvasók mondják el, mit jelent nekik Esterházy öröksége.

A rendezvényen (melynek házigazdái Bárány Tibor és Gács Anna) az érdeklődők például kerekasztal-beszélgetést hallgathatnak Esterházy Péter szerkesztőivel, az ő benyomásaik, tapasztalataik révén próbálunk közelebb kerülni egy kivételes írói műhely titkaihoz. Külön beszélgetésen járnak majd utána, mennyire befogadhatók az iskolásoknak Esterházy szövegei, és hogyan tudják adaptálni azokat a filmesek. A fesztiválon természetesen szóba kerül majd publicisztikai tevékenysége, és az, hogy milyen interjúalany volt. Kortárs képzőművészek és tervezőgrafikusok egy választott EP-kötethez terveznek új borítót, és nem maradhat ki természetesen Esterházy és a kortárs zene kapcsolata sem.

A belépés ingyenes.

Még több infóért kattintsatok ide!

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.