Űrutazásról írt novellájában Tom Hanks

.konyvesblog. | 2014. október 22. |

Ahogy négyesünk is bebizonyította, ebben az évben sokkal egyszerűbb volt a holdutazás, mint anno 1969-ben, nem mintha ez bárkit is érdekelt volna - ezekkel a szavakkal kezdődik a friss New Yorkerben publikált Alan Bean Plus Four című novella, melyet íróként Tom Hanks jegyez. A színész-rendező-producerként ismert Hanks ebben az írásában egy baráti négyes űrutazását meséli el, akik az indulás időpontját az Apollo-űrprogram évfordulós napjaihoz akarják igazítani (hiába van azonban több lehetőségük, ha az egyiknek épp fogorvosi időpontja van aznapra, a másiknak meg koszorúslányként kell megjelennie a nővére esküvőjént). A kilövés végül sikerül, a négyes felkerül az űrbe, ahol üres óráikban a Breaking Bad negyedik évadát nézik az iPadjükön, vagy éppen szelfiznek a Földdel a hátuk mögött.

Tom Hanksnek, akinek egyik leghíresebb szerepe az 1995-ös Apollo-13-hoz kötődik, ez az első novellája, amely megjelent nyomtatásban. Ő azt mondja, mindig is nagy mesélőkkel volt körülvéve, és lelkes tanítványként ő is szerette volna elmondani a sajátját. Ráadásul rengeteg szépirodalmat olvas, a részletek elraktározódnak a fejében, és néha szüksége van arra, hogy átrendezze ezeket. Az írás egyébként nem áll messze Hankstől, hiszen ő jegyzi például az 1996-os Nyomul a banda vagy a 2011-es Larry Crowne forgatókönyveit is.

A mostani novellája a New Yorker oldalán található, ahol meg lehet hallgatni a sztori audiováltozatát is. A narrátor természetesen maga Tom Hanks.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Vérszerződést kötünk, hogy komfortzónán kívüli könyveket olvasunk! / Flair #6

A Vigadó tér 18-as standjánál az olvasó podcasterek vakmerő kihívásra vállalkoznak: álkapcsolatok, escortnapló és feminista fantasy. Hallgassátok!

...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.