Újabb négy kötettel bővül a Walking Dead-sorozat

.konyvesblog. | 2014. április 15. |

Robert Kirkman és Jay Bonansinga eddig négy regényt jelentetett meg a Walking Dead-univerzumról, az Entertainment Weekly híre szerint pedig a jövőben újabb néggyel fognak előrukkolni. Ezek közül az első (Descent), melynek borítója fent látható, várhatóan október 14-én fog megjelenni. Az új regényben Lilly Caul visszatér Woodburybe, és megpróbálja újraépíteni azt, miután a Kormányzó sikertelen támadást intézett a börtön ellen. Kirkman egyébként azt mondta, nagyon örül, hogy újabb regényeken dolgozhat együtt Jay Bonansingával, egyúttal hangot adott azon meggyőződésének, hogy a sorozat világában akad még felfedezetlen terület.

A WD-széria tavaly ünnepelte egyébként tizedik születésnapját, 2003 októberében jelent meg ugyanis az első képregény, sikere pedig azóta is töretlen. A képregényről Kirkman többször is azt nyilatkozta, hogy esze ágában sincs valaha is befejezni: A Walking Dead lényege, jó értelemben vett szappanoperaszerűségéből fakadóan pont az, hogy egyszerűen az életről szól, az elől pedig nincs menekvés. Ha mindenki meghalna, az épp olyan ostoba befejezés lenne, mintha néhány szereplő eljutna egy biztonságos, zombimentes helyre, vagy ha a világot valamiképp megtisztítanák a járványtól és az élőhalottaktól. Így vagy úgy, a sorozat persze egyszer véget fog érni – de én csak valami olyasféle „befejezést” tudok elképzelni neki, mint a Maffiózóknak.

Forrás: EW

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!