Új borítót kap Neil Gaiman két legfontosabb novelláskötete

.konyvesblog. | 2017. május 08. |

gaimanboritok.pngNeil Gaimannek eddig nagyon jól sikerült az idei év: Északi mitológia című könyve itthon és külföldön is bestseller lett (Amerikában több mint 150 ezer eladott példány után az eddigi legkeresettebb 2017-es könyv), az Amerikai istenekből készült televíziós sorozatot pedig épp a napokban kezdték el sugározni. Hazai kiadója, az Agave úgy vélte, keresve sem lehetne jobb időzítést találni Gaiman két legfontosabb novelláskötetének az újrakiadásához: május 30-án így tehát új borítóval érkezik a Tükör és füst, valamint a Törékeny holmik, két nagyszerű gyűjtemény, melyekkel Gaiman nem csak Amerikában formálta jelentősen a fantasyről kialakult vélekedést és közízlést, hanem Magyarországon is. A kiadó szerint hazai forgalomban mindkét könyv évekkel ezelőtt elfogyott már, miközben Gaiman rajongótábora hatalmasra gyarapodott, így az új kiadásokat nemcsak azoknak ajánlják, akik régóta szeretnék befoltozni a lyukakat a gyűjteményükben, hanem akik előtt Gaiman korai - sokak szerint mérföldköves jelentőségű - munkássága még ismeretlen.

Forrás: Agave

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.