Turistaközpont lett a Twilight-könyveknek színhelyt adó kisvárosból

.:wendy:. | 2009. július 15. |

A Washington állambeli Forks városka lakói még mindig nem térnek magukhoz a sokktól, hogy mekkora figyelmet szabadított rájuk Stephenie Meyer, az Alkonyat szerzője, amikor Amerika legesősebb városát tette meg vámpírtörténeteinek színhelyéül.


A Three Rivers kemping és étterem. Fotó: Guardian, Chris Cooks/Forks Forum


A rajongók szó szerint megrohamozták a mindössze háromezer lakosú kisvárost, júniusban 8300 látogatót számoltak, annyit mind addig egész évben. A város lakói természetesen jócskán profitálnak a könyvek és a fim sikeréből, az éttermekben Twilight-témájú menüket kínálnak, az ajándékboltokat ellepték a Bellás és Edwardos tárgyak, sőt még a könyv helyszíneit bemutató túrákat is szerveznek azoknak, akik látni akarják merre laknak a vámpírok. Muszáj volt fejleszteni a város infrastuktúráját is, hiszen korábban még bankautomatájuk sem volt, mára pedig bármi, amin szerepel a Forks vagy a Twilight szó, pénzzé tehető.

Persze sokan vannak, akik nem örülnek annyira a hatalmas érdeklődésnek, zavarja őket, hogy az addig csendes, nyugodt városukból kirakodóvásár lett, sőt státusszimbólumnak számít elmenni oda egyszer.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.