K Tempest
Képzeld el, mi történne, ha megjelenne egy cikk egy fehér férfiszerző tollából, amiben arra buzdítana, hogy mostantól ne vásárolj könyveket fekete, zsidó, homoszexuális, vagy épp női szerzők tollából – indítja cikkét a Telegraph, amiben arról a növekvő online hangról ír, ami arra buzdítja az olvasókat, hogy bojkottálják a fehér, heteroszexuális férfiak által jegyzett könyveket.
Február 22-én a New York-i feminista író, K Tempest a blogján arra ösztönözte olvasóit, hogy egy évig ne vegyenek kezükbe olyan könyvet, amit a kiváltságosok hangján megszólaló fehér ciszheteró férfi írt. A cikk szerzője, aki fehér is, heteroszexuális is és férfi is, zárójelben azért megjegyzi, hogy Tempest bejegyzésének valószínűleg nemcsak a feltűnéskeltés volt a célja, hanem az is, hogy ráirányítsa a figyelmet a „kevéssé ismert New York-i feminista”, vagyis saját maga könyveire. Tempest egyébként sci-fit és fantasyt ír, az üzenete pedig, ahogy arra számítani lehetett, bizonyos körökben kicsit félrement - a feketék felsőbbrendűségét hirdetőtől (szegény Tempest nemcsak egy feminista nő, de még afroamerikai is) a gondolatok szabad áramlását megakadályozó cenzorig mindenfélének nevezték a kritikusai. A Telegraph-cikk szerzője szerint sokatmondó, hogy a férfiszerzők nem háborodtak fel az írónő posztján-
A Tempest tiltólistájának csúcsán szereplő Neil Gaiman például kitvittelte a blogbejegyzést a 2,19 millió követőjének, és annyit írt mellé, hogy nagyszerű, és hogy egyáltalán nem bánja, hogy ő lett a bojkottkampány arca. A Telegraph szerzője szerint az író ezt azért csinálta, mert rájött, hogy sokkal jobban jár, ha hagyja, hogy a nő a saját sírját ássa az online világban. Neil Gaiman felesége egyébként Amanda Palmer, aki egy biszexuális feminista.
Tempest nincs egyedül a fehér, heteró férfiszerzőkről alkotott véleményével. A Guardianban Sunili Govinnage írt cikket arról, hogy milyen volt 12 hónapig nem fehér szerzők könyveit olvasni. Govinnage olvasmánylistája az elfogult könyvkiadás iránti válaszreakció volt. Az arab-amerikai fantasyszerző, Saladin Ahmed a Gizmodón arról írt, hogy a könyvpiac mindenféle láthatatlan módon szexista és rasszista, és még egy linket is a cikkbe rakott, ahol a saját könyvei elérhetőek.
A Telegraph szerzője még a We Need Diverse Books Tumblr-oldalra is rátalált, ahol nem állnak meg a fehér, heteró férfiak bojkottálásánál, és egyenesen azt követelik, hogy a gyerekirodalom sokszínűbb, változatosabb legyen. Az oldal arra is emlékeztet, hogy a gyerekkönyvekben nagyon kevés a fekete, meleg, leszbikus és transznemű szereplő, aki segítene a gyerekeknek elfogadni, hogy nincsenek egyedül. Az oldalon a szexizmus miatt is fel merik emelni a hangjukat, ugyanis a gyerekkönyvek 57 százalékában férfi a főszereplő, míg a nők csak 31 százalékban képviseltetik magukat. (A többi 12 százalék valószínűleg beazonosíthatatlan nemű állat. – a szerk.) A cikk írója szerint jobb lenne, ha mindenki befogná a száját, úgyis mindenki olyan könyvet vásárol magának, vagy a gyerekének, amilyet csak akar. Ezzel persze nincs is gond, csak az nem mindegy, hogy milyen kínálatból válogathat a magának, vagy a gyerekének könyvet kereső olvasó.
A Telegraph szerint a nagy kérdés, hogy a fehér, heteró férfiszerzők bojkottjára felszólító hangok nem szexisták, sőt egyenesen rasszisták-e, mint ahogy azt a Tempestet kritizáló hangok is állítják. Mások arra mutattak rá, hogy a fehérekkel szembeni rasszizmus nem is létezik, a fehérek egyáltalán nincsenek elnyomva, és a hatalom és a kiváltságok is az ő kezükben öszpontosulnak. A cikk szerzője szerint ezzel egy időben furcsa dolog történik, ami valami sokkal baljósabbnak a kezdete – egyre többet támadják a fehér férfiakat a közösségi médiában, csak azért mert fehérek és férfiak. Ennek a „bizarr trendnek” már neve is van, ez a punching up, melyben teljesen rendben van, hogy előítéletesek vagyunk a fehérek (főleg férfiak) irányába, a fehéreknek pedig, mivel régóta olyan jó nekik (a könyvszakmában főleg), nincs joguk válaszolni.
A Telegraph szerint az egészben a legfurább, hogy a fehérellenesek gyakran maguk is fehérek, sőt liberálisak, sőt középosztálybeli fehér férfiak. Vajon az önostorozásuknak a fehér bűntudat az oka, teszi fel a kérdést a cikk szerzője. Szerinte olyan korban élünk, ahol divat lett bántani a fehér férfit. Vajon a fehér férfiak az utolsó csoport, amibe még büntetlenül belerúghatunk? A Telegraph a nőknél négyszer akkora valószínűséggel öngyilkosságot elkövető fiatal férfiakat hozza példaként, valamint a munkásfiúkat, akik a brit oktatási rendszer legkevésbé kiváltságos elemei. A tanulság a Telegraph szerint annyi, hogy mindenki hülye, aki a vele nem azonos nemű vagy bőrszínű embereket bántja. A cikk szerzőjének ebben teljesen igaza is van, de a fehér, heteró férfiszerzők uralma a könyvszakmában ettől még létező jelenség. A megoldás erre csak az lehet, hogy nem a fehér, heteró férfiszerzőket bojkottáljuk, hanem többször veszünk a kezünkbe olyan könyvet, amit feketék, arabok, melegek, sőt neadjisten egyenesen nők írtak.
