Tóth Kingáé a Hazai Attila-díj

.konyvesblog. | 2017. április 23. |

toth_kinga_by_dirk_skiba_03_k.jpgFotó: Dirk Skiba

Tóth Kinga kapta idén a Hazai Attila-díjat, amit a Hazai Attila Alapítvány hívott életre azzal a céllal, hogy ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, és segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.

Tóth Kinga vizuális- és hangköltő, író, performer, a Tóth Kína Hegyfalu formáció frontembere, kísérleti zenével és hangköltészettel foglalkozik. Első kötete Zsúr címmel jelent meg 2013-ban, a Prae gondozásában, az All Machine  pedig német nyelven 2014-ben Stuttgartban, a Solitude Akademie kiadásában.

2016-ban Jéna és Lübeck ösztöndíjasa A holdvilágképűek (Moonlight faces, The Last Book, 2016, Mondgesichter) című multimédiás projektjével, és a Bosch művészeti kutatóprogram résztvevője How does Bosch sound? című munkájával. 2017-ben a Literarisches Colloqium ösztöndíjasa Berlinben, Wir bauen eine Stadt című kötetét pedig a 2016-os év legjobb lírai debütjei közé választották. Még ez évben a Lettretage-ban mutatta be Mädchen und Wasser című multimédiás projektjét Dorothea Billarddal, ősszel pedig a STYrian program vendége Grazban és színházi program vendége Cipruson.

2017-ben a Magvető gondozásában jelenik meg A holdvilágképűek magyar nyelvű változata, vizuális munkákkal.

A díjról

A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy – egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából – évente 1 000 000 forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.

Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd. A döntésben a kuratórium és az általuk felkért zsűri közreműködött, melynek tagjai: a 2016-ban díjazott Bartók Imre, valamint Berta Ádám, Nagy Gabriella, Parti Nagy Lajos, Szegő János és Szilasi László.

A díjat 2017. április 29-én adják át a Nyitott Műhelyben. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Mi az oka, hogy rengeteg gyerek unatkozik, feszeng, retteg az órákon, és alig tanul valamit? Mi történik valójában az osz­tályteremben? Hogy lesz az egyik gyerekből „jó”, a másikból pedig „rossz tanuló”? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

...
Zöld

3 új könyv az egészséges étrendről májusban, ha szakítanál az extrém diétákkal

Kipróbáltál már több diétát is, de belekerültél a jojóhatás ördögi körébe, vagy egyszerűen csak nem hozták a kívánt eredményeket? Olyan könyveket ajánlunk májusra, amik segítenek tudatosan felépíteni az egészséges értrendedet és életmódodat.