Tolkien örökösei 150 millió dollárra perlik A Gyűrűk Ura stúdióját

.:wendy:. | 2008. február 13. |

J. R. R. Tolkien örökösei 150 millió dollárra akarják perelni a Gyűrűk Ura stúdióját és azzal fenyegetőznek, hogy meghiúsítják a Hobbit forgatását, ha nem kapják meg az eddig elkészült három film busás bevételeiből a nekik járó részt.

A Tolkien Trust alapítvány, amely az író hagyatékát gondozza és a HarperCollins, a szerző eredeti kiadója szerint a New Line stúdió "egy pennyt sem" fizetett a filmek bevételeiből az örökösöknek, akik szerint ez a 2001 óta felhalmozódott összeg elérheti a 6 milliárd dollárt is.

A Tolkien rajongóknak nagyobb aggodalmat jelenthet, hogy az örökösök beadványában szerepel az a kérés is, hogy a bíróság mondja ki: az örökösöknek jogában áll felfüggeszteni és elvenni a jogot a New Line-tól a további Tolkien művek adaptálására, beleértve a Hobbit című művet is, amely A Gyűrűk Ura trilógia előtörténete.

 A felperesek legkevesebb 150 millió dollárt kérnek, amely számításaik szerint az összbevételek 7.5%-a. A mostani beadvány nem az első a New Line Stúdió ellen, három évvel ezelőtt maga A Gyűrűk Ura filmek rendezője, Peter Jackson indított eljárást a stúdió ellen a három filmből befolyt profit őt megillető részéért. Ebben az ügyben a felek 2007 decemberében megegyeztek: miszerint Jackson lesz a producere majd a Hobbitnak.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.