Tíz év után új regénnyel jelentkezik Kazuo Ishiguro

.konyvesblog. | 2014. április 07. |


Kazuo Ishiguro tíz év után új regénnyel jelentkezik – a The Buried Giant című kötet a tervek szerint jövő márciusban kerül a könyvesboltokba. A japán származású, de gyerekkora óta Angliában élő szerzőnek legutóbb 2005-ben jelent meg regénye, ez volt a disztópikus Ne engedj el.

Az új kötet a Faber & Faber kiadó tájékoztatása szerint elveszett emlékekről, szerelemről, bosszúról és háborúról szól. Stephen Page kiadóvezető még azzal csigázta a rajongók érdeklődését, hogy kijelentette: a regény valóban annyira meglepő, megindító és briliáns, mint ahogy azt remélni lehet, és a kiadó már alig várja, hogy végre megjelentethesse.

Ishiguro egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy egy olyan regényt szeretne írni, amely arról szólna, hogy a közösségek hogyan emlékeznek, és hogyan felejtenek. Érdekesnek tartotta azt is, hogy az emberek hogyan birkóznak meg a kellemetlen emlékekkel, szerinte ugyanis az egyén kicsit másképp emlékezik, és másképp felejt, mint ahogy a társadalom teszi ugyanezt.

Kazuo Ishiguro 1989-ben nyerte el a Booker-díjat a Napok romjai című regényéért, amelyből Emma Thompson és Anthony Hopkins főszereplésével film is készült. A Ne engedj el filmváltozatában Keira Knightley, Carey Mulligan és Andrew Garfield játszotta a főbb szerepeket.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!