Mácsai Pál és Molnár Piroska is Takács Zsuzsa verset szaval

.konyvesblog. | 2018. november 19. |

takacszuzsa2.jpg

Takács Zsuzsa Kossuth-díjas költő pénteken lesz 80 éves. Kerek születésnapja alkalmából a PanoDráma köszönti őt aznap este 7 órakor a Katona József Színházban. Az Életrajz-változatok Takács Zsuzsára című esten verset és prózát is hallhatnak majd a nézők. Az ünnepelttel pedig Forgách András és Szegő János fog beszélgetni. 

„Költészete csak a magyar irodalom legnagyobbjaiéhoz mérhető” – írta monográfusa, Bodor Béla az idén nyolcvanadik évét betöltő Kossuth-díjas költőről. Takács Zsuzsa írásai minden korosztályt megszólítanak. 2017-ben Ha van lelkünk ugyan című verse bizonyult a legnépszerűbb irodalmi alkotásnak az interneten: összesen 72 ezren olvasták. 

Takács Zsuzsa gyűjteményes, „majdnem összes” kötete A vak remény címen jelent meg idén júniusban. A kötetről szóló kritikájában Németh Gábor azt írja:

„az ünneplésben van valami kínos, az ember valahogy fölöslegessé válik a saját nagyon kerek születésnapján, zavaró tényező (…) esendő alak, árnyékot vet, nyomokat hagy a hibátlan felületeken. Él, mi több, egyenesen odalétezi magát, tökéletlen és zavarba ejtő. Takács Zsuzsa összegyűjtött és új verseit mégis valahogy jó kézbe venni. Mintha karcos ablaküvegen át néznéd az esőt, éppen veri szét az ágak között beszűrődő reggeli fényt. Ahogy az ördög a feleségét, azzal a gyengédséggel.”

takacszuzsa3.png

A PanoDráma születésnapi estjén Molnár Piroska, Máté Gábor, Mácsai Pál, Szamosi Zsófia, Fekete Ernő, Urbanovits Krisztin és Bartsch Kata elődadásában lehet majd meghallgatni Takács Zsuzsa verseit és prózáit. de szó lesz a költő életpályájáról is. Az ünnepelttel Forgách András író és esztéta és Szegő János kritikus, szerkesztő fog beszélgetni.

Hallgass bele Takács Zsuzsa verseibe:           

Molnár Piroska – Takács Zsuzsa: Ha van lelkünk ugyan

 Mácsai Pál – Takács Zsuzsa: Bizonyos emlékek

Szamosi Zsófia –  Takács Zsuzsa: A legszebb mozdulat

Máté Gábor –  Takács Zsuzsa: Sóhaj

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.