Szóljon a száz szó újra Budapestről

.konyvesblog. | 2016. június 27. |

A Mindspace nonprofit csapat idén harmadszorra indítja útjára a 100 szóban Budapest pályázatot. Szeptember 18-ig várják a Budapesthez kötődő, a fővárossal kapcsolatos maximum 100 szavas történeteket

A projekt ötletadója Chile, ahol már tizenhat éve szervezik meg a 100 szóban pályázatot. Velük együttműködésben valósítja meg 2016-ban harmadszorra a Mindspace a rendhagyó kezdeményezést, Európában elsőként. A 100 szóban a városodról akció sikerén felbuzdulva, a Visegrádi Alap támogatásának köszönhetően idén más európai városok is csatlakoztak, így indulhat el 2016-ban a 100 szóban Prága, 100 szóban Pozsony, illetve 100 szóban Varsó pályázat is.

A 100 szóban Budapest mindazokhoz szól, akik szívesen leírják saját külön bejáratú Budapest meséjüket maximum száz szóban – legyen szó akár vidám, szomorú, felemelő érzésekről, határtalan boldogságról vagy éppen végtelen szomorúságról. A szervező, Mindspace csapata két kikötést tesz a június 10-én útjára indított pályázattal kapcsolatban – az írások maximum 100 szóból állhatnak, és Budapesthez kell kapcsolódjanak. A pályázatok elbírálását, ahogy eddig is, most is 3 tagú szakmai zsűri végzi, amihez idén Térey János is csatlakozott, hogy Winkler Nórával és a színész Nagy Dániel Viktorral együtt vesse bele magát a történetek olvasásába és a nyertesek kiválasztásába. Az első három helyezett 150 000 Ft összdíjazásban részesül.

További részletekért katt IDE és IDE!

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

„Ahonnan én jövök, ott nem írnak könyveket” – Bruno Vieira Amaral portugál íróval beszélgettünk

Hogyan határoz meg minket a származásunk? És mit jelent újraírni a múltat? A portugál Bruno Vieira Amarallal beszélgettünk. 

...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.