Hírek usa plagizálás

Szexjeleneteket kopiztak a mormon szerző ellopott regényébe

.konyvesblog. | 2014. szeptember 10. |

(Kép forrása)

Nem elég, hogy ellopták a mormon szerző könyvét, még szexjeleneteket is pakoltak bele. A utah-i Rachel Ann Nunes 150 ezer dollár kártérítést perel egy Tiffanie Rushton nevű tanárnőtől, aki - a gyanú szerint - plagizálta a nő egy korábban megjelent regényét. Nunes még 1998-ban írta meg a Love to the Highest Bidder című sztoriját két műkereskedőről, akik egy Budda-szobor licitálása közben szerettek egymásba. A könyvet először egy mormon nyomda adta ki, majd később, kis módosítások után, e-könyvként is megjelent A Bid for Love címmel.

Nunes most azt állítja, hogy Tiffanie Rushton amúgy álnév alatt kiadott könyve (The Auction Deal) teljesen az ő korábbi könyvét koppintotta, ráadásul a plagizáló szerző szexjelenetekkel turbózta fel a történetet. Utóbbi már csak azért is felkavaró Nunes számára, mivel a szereplők egyikét annak idején a saját gyerekéről nevezte el (az egyikről a hét közül). Nunes egyébként emailben felvette a kapcsolatot a tanárnővel, aki tagadta a vádakat. Ezt követően azonban az Amazonon, a Facebookon és más oldalakon több negatív értékelés született Nunes könyveiről, melyeket az írónő szerint Tiffanie Rushton készített más-más profil mögé bújva.

Forrás: Gawker, seattlepi.com

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.