Szeptemberben jön az ötödik Millennium-regény

.konyvesblog. | 2017. február 20. |

swedishcover_millenium.jpg

A svéd borító

Szeptember 7-án 26 országban egyszerre jelenik meg David Lagercrantz második Millennium-regénye, ami kvintetté bővíti a Stieg Larsson által kezdett sorozatot. Azt még nem lehet tudni, hogy magyarul mikor érkezik, de az Animus a honlapján közzétett pár érdekességet az ötödik kötetről, amelynek eredeti címe Mannan som sökte sina skugga lett (szabadfordításban: A férfi, aki az árnyékát kereste) lett. A történet részben az előző kötetekre épül, részleteket tudhatunk meg belőle a főszereplő, Lisbeth Salander gyerekkoráról, de Mikael és az állami túlkapások sem maradtak ki belőle. 

A tetovált lány úgy folytatódik, mintha az írója meg sem halt volna

Kevés olyan sorozat van, amely olyan kultuszt teremtett, és ezzel egyidejűleg olyan döbbenetes erejű irodalmi divathullámot (a.k.a. skandináv krimi) indított volna el, mint a Millennium-sorozat. A tetovált lány-könyvek cselekményét, motivációit, azóta kultikussá vált figuráit hasonló lelkesedéssel elemezték a feministák, a recenzorok, az irodalmárok, a kriminológusok, a szociológusok, a filmrajongók, és nagyjából mindenki, aki a kétezres évek eleje óta valamilyen formában találkozott a művel.

A negyedik rész, az Ami nem öl meg 6 millió példányban fogyott világszerte, csak Svédországban félmillió példányt vásároltak belőle. Az ötödik rész 34 országban jelenik majd meg.

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.