Szabó T. Anna és Rofusz Kinga ünneppé varázsolja az advent összes napját

.konyvesblog. | 2018. december 01. |

Az ünnep azé, aki várja – és a várakozás ugyanolyan szép, mint maga az ünnep. A kint sötét és hideg, bent gyertyafényes, meleg téli estéken, amikor a felnőttek már túl vannak a rohanáson, és a gyerekek minden csokit megettek, az egész család elcsöndesedhet Szabó T. Anna békés soraival és Rofusz Kinga gyönyörű képeivel.

Szabó T. Anna: Adventi kalendárium, ill.: Rofusz Kinga

Pozsonyi Pagony, 2018, 48 oldal, 2990 HUF

 

Aki ma kezdi el a kötetet, és beosztó, annak karácsonyig minden napra jut majd egy vers. December elseje verse a Hópihe című, ezután pedig megkapó pillanatok felidézésével haladunk az ünnep felé: ezek között akad olyan, amely kimondottan a készülődést (Saját kézzel), a népszokásokat (Lucázás) vagy a téli tájat idézi (Hóhullásban). És persze akad olyan vers is, melynek tárgya nem más, mint maga a titok (Angyalok).

Mi most itt az első oldalt mutatjuk meg, akinek pedig megjött a kedve egy kis ünnepi kézműveskedéshez, az menjen a Pagony oldalára, ahol tippeket kapunk arra, hogyan csináljunk a kötet alapján saját adventi naptárat.

 adventi_hopihe.jpg

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.