Szabó T. Anna: Az irodalom nem kanalas orvosság

.konyvesblog. | 2017. szeptember 14. |

A 2017/18-as tanévben hetedik évadját kezdi a Kaméleon Olvasóklub kortárs irodalmi játéka alsós gyerekeknek. A játék egy tanéven keresztül zajlik, a részt vevő gyerekek évi négy alkalommal egy igényesen összeállított, szépen illusztrált feladatlapot kapnak.

Az Olvasóklubban több ezer alsó tagozatos gyerek kortárs irodalmi alkotásokból olvashat majd részleteket, például a Vámpírtündérről, Gúfóról, a bagolyfiókáról, Fény Sebestyénről és a Jövőmenőkről, a nagyobbak Barniról, a szuperhősről vagy a Bolygóvadászokról is. A kortárs magyar irodalmi részletek alapján kisebb szövegértési feladatokat kell megoldaniuk, majd egy-egy klasszikus mesével, történettel kapcsolatban kapnak újabb feladványokat. Minden egyes forduló után ajándékot, év végén pedig jutalomkönyvet is kapnak azok a gyerekek, akik mind a négy forduló feladatlapjait megoldották – függetlenül attól, hogy minden feladatot hibátlanul töltöttek-e ki.

Az idei olvasmányok között szerepel majd egy részlet Az informatikus kutyája című verseskötetből (Móra Kiadó), amelynek fordításáért Lackfi János az év fordítója díjat vehette át a 88. Ünnepi Könyvhéten:

A szervezők az alsósokat buzdító iskolák és könyvtárak között 50 könyvcsomagot osztanak szét minden évben, a játékban részt vevő kiadók által felajánlott és a feladatlapokon feldolgozott magas színvonalú, kortárs gyerekkönyvek formájában. Külön figyelmet fordítanak arra is, hogy a kistérségi iskolák és könyvtárak is részesüljenek az ajándék könyvcsomagokból, sőt segítenek író-olvasó találkozók lebonyolításában is.

A Kaméleon Olvasóklub idei játékában Dr. Seuss Zöld Sonkás tojás című kötete (Kolibri Kiadó) is szerepel, mely Szabó T. Anna fordításában jelent meg:

Az Olvasóklubban lehet egyénileg is játszani, de jellemzően iskolák, könyvtárak és baráti közösségek állnak össze és jelentkeznek a játékra, ezzel is erősítve az olvasás közösségi szerepét. A játékot szervezhetik pedagógusok, könyvtárosok és szülők is, és lehet akár csoportként regisztrálni, vagy egyénileg csoporthoz csatlakozva. A játék éves részvételi díja tartalmazza a feladatlapokat, a gyűjtőmappát, az összes postaköltséget, az év közbeni ajándékokat és az év végi jutalomkönyvet is.

További információ és jelentkezés ITT.

Az interjúkat készítették: Molnár Kata és Gyovai Katalin.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.