Stonerként térhet vissza az Oscar-díjas Casey Affleck

.konyvesblog. | 2017. szeptember 07. |

stoner.JPG

A régi város című filmben nyújtott alakításáért év elején Casey Affleck nyerte el a legjobb színésznek járó Oscar-díjat, a Variety pedig most arról ír, hogy ő alakíthatja majd a Stoner címszerepét. Utóbbi John Williams azonos című regényét dolgozza fel, amely itthon a Park Kiadó gondozásában jelent meg. A Könyves Magazinban korábban ezt írtuk a könyvről:

„Az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok, az, hogy ez egy jó regény” – írta ügynökének 1963 nyarán harmadik kötetéről John Williams, és remélte, hogy erre idővel mások is rájönnek majd. Ötven évvel később a Stonerből bestseller lett. A címszereplő, William Stoner 1910-ben lép be a Missouri Egyetem kapuján, és a következő 46 évben nem is mozdul onnan. Ezalatt a fél évszázad alatt semmi jelentős nem történik vele: bent ragad egy rossz házasságban, végignézi lánya életének kisiklását, közepes tanárból népszerű, majd bogaras öreg professzor lesz, szerez egy munkahelyi ellenséget, és az emberélet útjának felén megismeri az igazi boldogságot. Épp úgy éli szürke, csalódásokkal teli hétköznapjait, mint bármelyikünk, a regény mégis ezeknek a szürke hétköznapoknak a bemutatásától válik döbbenetesen erőssé, megrendítővé és végtelenül szomorúvá. Williams prózája csendes és belenyugvó, mint főszereplője, olvasása közben pedig óhatatlanul felmerül a kérdés: ránk hányan fognak emlékezni, miután meghaltunk?

A film producere, Jason Blum szerint mivel a regény gyönyörű, ám nem ismert széles körben, ezért a Stoner rajongói úgy érezhetik, mintha egy titkos klub tagjai lennének, a maga részéről ugyanakkor örömének adott hangot, hogy Casey Affleckkel, valamint Andrew Bovell forgatókönyvíróval és Joe Wright rendezővel kiterjeszthetik ennek a klubnak a tagságát.

John Williamsnek eddig két könyve jelent meg magyarul (Stoner, Augustus), és most szeptemberben jelenik meg tőle a harmadik, a vadnyugati tematikájú Butcher's Crossing.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.