Scully ügynök könyvet ír

.konyvesblog. | 2014. január 16. |

(p forrása)

Az igazság mégis talán ideát van – Gillian Anderson legalábbis ezt igyekszik most bebizonyítani. Az évekig az X-akták Scully ügynökét alakító színésznő ugyanis könyvírásra adja a fejét, és Jeff Rovin íróval közösen egy sci-fit jegyez. Sőt, nem is egyet, hanem rögtön egy trilógiát (EarthEnd Saga).

A neves Simon & Schuster kiadó 2014-től egy komplett sci-fi sorozatot tervez útjára indítani (ez lesz a Simon451), amely sci-fi, fantasy és apokaliptikus művek megjelentetését ígéri. Ennek az első darabja lesz a Gillian Anderson nevével is fémjelzett első regény.

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a A Vision of Fire hőse egy pszichiáter, aki traumatizált gyerekekkel foglalkozik. Egyik páciense kezelése során arra jut, hogy a lány furcsa viselkedését az univerzum sokkal hatalmasabb erői magyarázzák.

Gillian Anderson szerint miután az X-akták révén kilenc évet töltött ebben a félig sci-fi környezetben, van elegendő tudása a műfajról, és érzi is a dinamikáját. Azt mondja, Jeff Rovin ösztökélés nélkül nem valószínű, hogy valaha sci-fi írásra adta volna a fejét, de végül egy csomó ötlete volt. Az például egészen világos volt számára, hogy nem akar semmi horrorisztikusat, viszont ragaszkodott hozzá, hogy a történet hőse egy erős női karakter legyen.

A könyv várhatóan októberben jelenik meg.

Forrás: Guardian, PW

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók