Rómeó és Júlia sorsa Kenyában is sanyarú

.konyvesblog. | 2016. április 08. |

Kenyában járunk, a soha ki nem száradó Honia-folyó mentén, a zegzugos dombvidéken, ahová a fehér ember még nem merészkedett be. Murungu isten az első férfinak és nőnek adta ezt a termékeny földet, ajándékba. A folyó az élet, itt mártóznak meg lányok és fiúk, a felnőtté avató szertartás, a körülmetélés után. Mert ezen a vidéken körülmetélik, azaz a fehér ember szerint megcsonkítják a lányokat is. A szent liget és az ősi dombok érintetlenül őrzik a törzsek varázslatait és rítusait. Itt nő fel Waiyaki, a látónak tartott Chege fia és a megtérített Józsué lánya, Nyambura. A dombokon túl pedig ott a síkság, Nairobi városa, és a misszió, ahol elítélik a pogány szokásokat.

Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Fordította: Nagy Andrea, Tarandus, 2016, 206 oldal, 2890 HUF

 

Nyambura testvére, Muthoni szembeszáll apjuk tiltásával, és megszökik otthonról. Waiyaki a fehér ember tudását sajátítja el, de csak azért, mert apja arra neveli, akkor győzheti le a fehér embert, ha megismeri. Nagy Tanító lesz, iskolákat épít, élni segít. A dombok felélednek és összecsapnak: harcol egymással hit és meggyőződés, kereszténység és pogányság, az őslakos és az őt saját földjén megadóztató fehér ember. A fiatalok között szerelem szövődik, de az afrikai Rómeó és Júliának sem jut biztatóbb sors, mint az elődeiké.  f

Olvass bele a kötetbe:

Közöttünk_a_folyó_részlet by konyvesblog

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.