„Egy szimpla kórházi ággyal indul, matrac nélkül, és plüsszebrákkal végződik...” (Szerbhorváth György). A 2010-ben bemutatott, Tolnai Ottó azonos című kötetéből készült, A kisinyovi rózsa újragondolása a Rózsák. Ebben az előadásban már csak egyetlen szövegrész hangzik fel, azután helyzetek és képek mesélnek rózsákról, zebrákról, tragikumról és szépségről. Meg Szabadkáról és a kisebbségi létről. Szürreális és abszurd világ ragyog a színpadon, szuggesztív színészi játékkal. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka február 10-én, mindössze egy alkalommal a Trafóban.
„Ez egy olyan művészi, rendezői módszer, ahol egy előző előadás az újnak az alapja, Tolnai Ottó Kisinyovi rózsája, illetve annak színpadi előadásmódján történő fizikai cselekvések sorozata. Ezt egy olyan vágyként is definiálhatjuk, hogy ez az a momentum, amikor az ember úgy érzi, hogy nem akar megszólalni, nem akar beszélni, valamilyen más formában próbál közölni.” Urbán András
A Rózsák színházi költészet, abszurd, és mégis húsbavágó látomás. Egyszerre esetlen és monumentális képek sora zuhog a nézőkre. Óriás vitorlát feszítenek ágyneműből, só ömlik a magasból, diszkógömb fényében fürdik egy flamingó. Történet, amit nem mesélnek el, csak megmutatnak. Ejtenek egy könnycseppet a kisinyovi rózsára, képekben és mozdulatokban tündököl ez a semmihez nem hasonlítható világ. Az előadás a fizikai színház nonverbális eszköztárának elemeiből építkezik.
Úgy tűnik, a Palicson élő Tolnai költészete kimoshatatlan a helyi légkörből, hiszen a szintén vajdaságban született Nagy József most készített előadást a Wilhelm dalok című verseskötetből, és Urbán András is a szerző líráját dolgozta fel ebben a produkcióban. „Az irodalmi alapból indultunk ki, de a cselekvéssorok képezik azt az alapot, amiből megszületett a Rózsák, ami bizonyos értelemben független Tolnai Ottó poémájától. Két világ találkozásából áll az az előadás, egy fizikai akciósorozat, kimondottan arról, hogy a fizikai akció hogyan válik színpadi költészetté.” (Urbán András)
A rendező bátran nyúl társadalmi kérdésekhez, most viszont nem ez állt figyelme középpontjában: „A Rózsák nem kimondottan ezzel a szférával foglalkozik; egyfajta színházi költészet, bár nem gondolom, hogy ezáltal lemondana a közéleti, jelenidős utalásokról” (Urbán András). Valóban nem mond le, hiszen a szabadkai lét, illetve a kisebbségi kérdések is ráolvashatóak az előadásra, de ez csupán az egyike azoknak a rétegeknek, amelyekkel a darab bír. Nem véletlen, hiszen maga a Tolnai szöveg sem mentes az ilyen utalásoktól: „mert a kisebbségi is akár a flamingó/e vacogó rózsaszín lény”. A kritika sem hagyja figyelmen kívül a közéleti szálat: „Nagyon óvatosan merem csak megfogalmazni, hogy ez a szavaktól mentes darab a vajdasági rögvalóságról szól egy nagyon kifinomult nyelven – mert ugyan mit lehetne még mondani? –, és jobb bele se gondolni, hogy azt állítja-e: ennyi volt. Lehet ezt ragozni, hogy a vajdasági magyaroknak
annyi-e, vagy Szerbiának, ám ha valaki, akkor Urbán és a Kosztolányi Dezső Színház képes arra, hogy a camus-i egzisztencializmust átültesse a bácskai prérire.” (Szerbhorvát György)
Szereplők: BÉRES Márta, MIKES Imre Elek, MÉSZÁROS Gábor, PLETL Zoltán
Mozgás: KISS Anikó
Zene: MEZEI Szilárd
Rendező: URBÁN András
Fotók: Molnár Edvárd
