Parti Nagy Lajos digitálisan dedikál a Könyvfesztiválon

.konyvesblog. | 2013. április 19. |

Napjaink egyik legzseniálisabb nyelvművésze egy újszerű kezdeményezés keretében digitálisan dedikálja ekönyveit a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A legutóbb Fülkefor és vidéke című kötetével óriási sikert aratott szerző a Könyvfesztiválon, a Millenárison már digitálisan is dedikál ekönyvekbe április 20-án, szombaton 15.00–16.00 között a B 19-es Magvető standnál. A dedikálás párhuzamosan folyik majd a papírkönyvekével, és névre szóló elektronikus példányok készítését jelenti a helyszínen.

Parti Nagy Lajos 1953-ban született Szekszárdon. Versben, prózában, drámában egyaránt jelentőset alkotott. Képes bárki bőrébe bújni, például Sárbogárdi Jolán néven publikálta A test angyala című művét, amelyben a szerelmesregény-füzeteket parodizálta. Az Ibusár, az Esti kréta vagy A hullámzó Balaton a kortárs irodalom remekei. Regényét, a Hősöm terét 2000-ben jelentette meg a Magvető Kiadó.

Parti Nagy Lajos két novelláján (A fagyott kutya lába, A hullámzó Balaton) alapul Pálfi György második nagyjátékfilmje – Taxidermia –, amelyet 2006-ban mutattak be, és többek között a Filmszemle fődíját is elnyerte. Parti Nagy a kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb alakja, aki kulturális és közéleti kérdésekben is gyakran megszólal. Scherter Judit nemrég megjelent Hősnők és írók című interjúkötetében fontos beszélgetés olvasható a szerzővel, aki több mint 30 díj tulajdonosa.

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!