Pajkos regénnyel debütált a 86 éves dédmama

.konyvesblog. | 2014. augusztus 21. |

Georgia-Gorringe.jpgKép forrása: Facebook

Georgia Gorringe, az utahi üknagymama tudja, hogy semmit sem késő elkezdeni, főleg nem az írást. A 86 éves nőnek idén jelent meg első romantikus regénye, a No Good-Bye, és azóta mindenki azt kérdezgeti tőle, mikor jön a következő.

Gorringe-nak öt évébe telt megírni a könyvet, amit végül Georgie Marie néven idén februárban publikált. Nem árt azonban, ha az olvasók óvatosak, a üknagyi szerelmi története nem is olyan ártatlan! Mamipornó? Ugyan már! 2014-ben a ükmamipornó a menő!

Kapcsolódó cikk:

Mészáros Sámuel - az ország legidősebb pályakezdő költője

A regény egy unatkozó negyvenes háziasszonyról, Gloriáról szól, akit rádióhallgatás közben megbabonáz, és teljesen beindít az egyik műsorvezető hangja. Gorringe lányának a sikamlósabb részeknél felszaladt a szemöldöke, az Amazonon viszont három kommentelőből hárman értékelték ötcsillagosra a regényt.

Az újdonsült írónő ragaszkodik hozzá, hogy története teljes egészében fikcó, a lánya szerint viszont tulajdonképpen maga az élet, ők ugyanis tudják, hogy kiről szól a sztori.

Forrás: KuTv

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók