Opera készül a Vágy és vezeklésből

.:wendy:. | 2010. március 22. |

Ian McEwan szereti kipróbálni magát különböző határterületeken, írt már filmforgatókönyvet és többször részt vett társzerzőként különböző zenei produkciókban is. Állandó alkotótársa Michael Berkeley zeneszerző, akivel 1982-ben dolgoztak együtt először egy nukleáris fegyverek ellen állást foglaló oratórium megalkotásában. Majd 2008-ban Berkeley For You című, a szexuális megszállotságról szóló operájának a szövegkönyvét írta McEwan, miközben Booker-díjra jelölt regényén az On Chesil Beachen is dolgozott.

James McAvoy és Keira Knightley a Vágy és vezeklés filmváltozatában

A páros most újra összeállt, a Vágy és vezeklés megzenésítésén dolgoznak együtt. Ám ez alkalommal nem McEwan jegyzi a librettót, hanem átadta a feladatot Craig Raine költőnek, aki könnyebben szedi majd kötött formába a regény szövegét. Az ötletet egy német operaház vetette fel McEwanéknek és a New York-i és a londoni operaházak is részt vesznek a produkcióban, a bemutatót 2013-ra tervezik.

Michael Berkeley Robbie és Cecilia szerelmét kívánja kihangsúlyozni majd az operaváltozatban, ez azért is érdekes nézőpont, mert a regényben ez a szál háttérbe szorul és csak levelekben és a szereplők belső monológjaiban jelenik meg. Ám a zene segítségével olyan más műfajokban lehetetlen jeleneteket is teljesen természetesen lehet megvalósítani, hogy a két szerelmes úgy énekel duettet a színpadon, hogy a történet szerint egyikük épp Franciaországban harcol a háborúban, míg szerelme nővérként dolgozik Angliában.

"Ne egy kis kamaradarabot képzeljenek el, egészen nagy, drámai megvalósítása lesz ez a regénynek. Nagyszabású operát tervezek, képzeljük csak el a regény nagy jelenetét, a Durkirk partjainál megjelenő 380 ezres hadsereget, micsoda kórusbetétet lehetne ebből csinálni! - lelkesedett McEwan.

Kritikánk a regényről itt olvasható

A regényből készült olvasónaplóért ide kattints

 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.