Hírek hp

Az alternatív Harry Potterben is meghal a főhős?

Könyves Magazin | 2007. július 18. |


Miközben mindenki arra vár, hogy megjelenjen a Harry Potter befejező része, egy pécsi egyetemista (geográfus ráadásul), Juhász Roland, szép csendben már korábban megírta a hetedik részt, és még a címe is sokkal jobb: Harry Potter és a varázslók háborúja.

A szerzőnek teljesen igaza van, mert egyből a befejező részt írta meg, hiszen minek vesződni a korábbi hattal? De melyik a jobb: J.K Rowling vagy Juhász Roland?

Itt lehet elolvasni az egész könyvet.

RÉSZLET az első fejezetből:

Kedves Harry!

Ha most olvasod ezt a levelemet, az azt jelenti, hogy barátságunk igen gyors és tragikus véget ért, amire – sajnos e vészterhes időkben – számítani lehetett. Ezért is, remélem, megbocsátasz, hogy kapcsolatunkat barátságnak nevezem, számomra ugyanis úgy tűnt, hogy nagyon is barátomnak tekinthetlek, s nem csupán egy rideg igazgató-diák viszony, vagy a jóslat és a Voldemort elleni küzdelem köt össze minket. Számomra nagyon fontos voltál, s leszel mindig is, olyannyira, ahogy talán senki más ezen a világon. Bár voltak, s vannak is emberek, akik közel álltak hozzám… de erről inkább majd később beszélnék.



Talán észrevetted, talán nem, de az utóbbi időben erőm vészesen alábbhagyott, s fiatalkoromban olyan remeknek számító reflexeim már korántsem voltak elegendőek, hogy Voldemort nagyúr ellen érdembeli ellenfélnek számítsak. A Minisztérium átriumában lezajlott párbaj jobban kimerített, mint arra korábban gondolni mertem, s bár továbbra is igyekeztem erősnek, energikusnak mutatkozni, belül már korántsem voltam az. Hiába fiatalos még a lélek, ha a test már megvénült.

Mindazonáltal korlátaim felismerése és elfogadása ellenére igyekeztem továbbra is meggondolt vezetője maradni a Főnix Rendjének, és segítséget nyújtani Rufus Srimgeour-nak és az auroroknak. Legfontosabb feladatom azonban nem ez volt, hanem hogy legjobb tudásom szerint nyújtsak neked útmutatást, segítséget, s minél jobban próbáljam elodázni azt a pillanatot, mikor kénytelen leszel szembenézni Voldemorttal. Most, hogy a te hathatós segítségeddel megtudtuk az igazságot Tom Denemről, s a horcruxokról, melyekkel elérte a halhatatlanságot, - ezen levelet ugyanis épp azon az éjszakán írom, hogy kiléptél az irodám ajtaján az új információk birtokában – világossá vált számomra, hogy a legfontosabb feladatunk: időt nyerni.

Legnagyobb sajnálatomra célunk eléréséhez nem sok hasznát vehetnénk Idő-Nyerőknek, így csak saját ügyességünkre hagyatkozhatunk.



Mint azt nagyon jól tudod, Voldemortnak négy horcruxát kell elpusztítanunk, hogy utána szembenézhess magával a nagyúrral – s nekem ezt az időt kell minél jobban megnyújtani. Te, Harry bármily tehetséges és kiváló varázsló vagy, még nem állsz készen, hogy harcba szállhass egy olyan szörnyeteggel, mint Voldemort. Sokat kell tanulnod, fejlődnöd, s ez alatt nem feltétlenül bűbájok és varázsigék magolását értem, annál sokkal többre van szükség! Reményeim szerint képes leszek még átadni neked tudásom legjavát, mellyel sikerrel szállhatsz szembe Vele – sikeresebben, mint én vagy a szüleid. Ehhez azonban igen szerencsés fejleményekre lenne szükségünk: a Minisztérium helytállására a halálfalók elleni harcban – melyben jelen sorok írása közben az aurorok és hivatalnokok nem jeleskednek. Ezért is hoztuk létre már az első háború idején a Főnix Rendjét, melynek feladata volt, hogy akkor is képes legyen küzdeni a halálfalók ellen, mikor a Minisztérium valamely oknál fogva (politikai megfontolás, tehetségtelen hivatalnokok, vagy épp a vezetés összeomlása miatt) erre képtelen.