Hírek slam slam poetry

Október végén kiderül, ki a legjobb slammer

.konyvesblog. | 2019. október 09. |

Az Országos Egyéni Slam Poetry Bajnokságot a tavalyi évben Molnár Péter nyerte meg a CEU-n rendezett döntőben, majd ezzel a lendülettel behúzta a magyarországi rendezésű, 2018-as Európa-bajnoki címet is a Trafó színpadán, 2018 novemberében. Azért, hogy ezúttal más állhasson a dobogó tetejére, és képviselhesse Magyarországot a következő Európa-bajnokságon, 26 döntőbe jutott slammer próbál megtenni mindent, ami a műfajba még belefér.

A slammerek közel 100 nevező közül jutottak be az október 23-i döntőbe – a produkciókat ötfős zsűri értékeli majd, melynek elnöke idén is Babiczky Tibor költő-író. A zsűriben idén is helyet foglal Szabados-Mavrák Kata, örökös „slam házigazda”, a hazai slam mozgalom egyik úttörője, Miklós Melánia, az első magyarországi slam színházi előadás, a Szentivánéji Slamkomédia dramaturgja, jelenleg a Trafó munkatársa, és Simon Márton költő, spoken word előadó, a honi slam szcéna egyik legmarkánsabb alakja. További egy zsűritag pedig – önkéntes jelentkezéses alapon – a közönség soraiból kerül ki. Az ő pontszámaik alapján hirdetik majd ki az első három helyezettet, a zsűri különdíjasát, és a publikum által a helyszínen leadott szavazatok alapján kiosztanak egy közönségdíjat is.

A hangulatot fokozza az Amoeba zenekar, a Kiégő Izzók vizuál csapata, felkért vendégelőadók, valamint Süveg Márk Saiid és Pion István házigazda párosa.

További részletek erre>>

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.