Nyerj jegyet a Litera 9. születésnapi partijára! - UPDATE

.:wendy:. | 2011. november 08. |

Meg is vannak a nyertesek, akiknek szívből gratulálunk és emailt is küldünk a jó hírről. A Litera 9. születésnapján tehát Mlakár Zita  és Schmauder Tamás vehet részt másodmagával.

A helyes válaszok sorrendben: 1-a, 2-b, 3-b

 

November 12-én, este 8-tól a Millenáris Fogadójában ünnepli 9. születésnapját a Litera. Három költő és három dalszerző párosa dolgozza fel a szűk dekádot, slágereket írnak át, kortárs verseket zenésítenek meg, rájátszanak egymás műveire. Fellép: Kemény István és Kollár-Klemencz László, Szálinger Balázs és Másik János, Kukorelly Endre és Kardos Horváth János.


Kollár-Klemencz László és Kemény István
 

A már jól ismert Rájátszás sorozatban három költő és három dalszerző párosa dolgozza fel a szűk dekádot. Slágereket írnak át, kortárs verseket zenésítenek meg, rájátszanak egymás műveire, versben-zenében mint tanúk összegzik az eltelt kilenc évet.
Ez utóbbihoz jelentett inspirációt, hogy a Litera nemrég egy olyan házba költözött, amelynek negyedik emeletén forgatta Bacsó Péter kultfilmje, A tanú egy jelenetét.

 Szálinger Balázs és Másik János

Most két szerencsés olvasó másodmagával részt vehet az esten, ha helyesen válaszol az alábbi három kérdésre. A válaszokat a litera(kukac)litera.hu címre küldjétek, november 11. péntek éjfélig.

A kérdések:

Mi volt a 2010-es Litera Születésnap címe?
a) Magyar Deka
b) Rájátszás
c) Magyar Staféta

Milyen fontos, a Literát is érintő esemény történt 2004-ben?
a) A Litera Pulitzer-díjas lett.
b) Az Eu-csatlakozás kapcsán nagyszabású rendezvényt tartott, és kiadta az Eurovízió c. kötetet.
c) Első ízben adta ki díját, a Litera-díjat.

Ki a Litera főszerkesztője?
a) Németh Gábor
b) Keresztury Tibor
c) Kőrösi Zoltán


Kardos-Horváth János és Kukorelly Endre

A válaszokhoz segítset a Litera cikkeiben találsz
Az esemény a Facebookon
A sorozat előzménye a Margó Feszt
Korábbi Rájátszás-előadásokat itt tekintheted meg!
A Millenáris honlapja

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.