A tengerbe fulladt kisfiú tragédiájáról novella és animáció készült

.konyvesblog. | 2017. szeptember 08. |

A hároméves korában meghalt Ajlan Kurdi a menekültválság egyik jelképe lett - ő volt az a szír menekült kisfiú, aki a Földközi-tengeren átkelve vesztette életét, és holttestét Törökországban mosta partra a víz. Fotója bejárta az egész világot, hatalmas vitákat gerjesztett, és ráirányította a figyelmet a menekültek kiszolgáltatott helyzetére. A kisfiú tragikus halála megérintette Khaled Hosseini írót is (Papírsárkányok, Egyezer tündöklő nap, És a hegyek visszhangozzák), aki a kisgyerek halálának második évfordulójára időzítve publikálta Sea Prayer című novelláját. A történet egy szír apáról és fiáról szól, akik az otthonukat maguk mögött hagyva csónakkal akarják átszelni a tengert, és hőse a tengerhez imádkozik, kérve, óvja meg gyermekét.

Khaled Hosseini az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jószolgálati követe, ebben a minőségében járt már Afganisztánban, Csádban, Irakban, Jordániában, Ugandában. Hosseini maga is menekültként érkezett az Egyesült Államokba: mindössze 15 éves volt akkor, alig beszélt angolul, később sokáig orvosként dolgozott, és Papírsárkányok című regénye sikere után lett főállású író. Könyvei 28 millió példányban fogytak világszerte. (Életéről ITT írtunk bővebben.)

A novellából az UNHCR és a Guardian összefogásával egy olyan 360 fokos animációs videó készült, melyben a BAFTA-győztes Adeel Akhtar olvassa fel a szöveget, és miközben hallgatjuk, a bal felső sarokba kattintgatva haladhatunk előre virtuálisan a történetben.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.